2021. június 1.

Újabb hírek a G5-ről



Most volt időm egy-két hírt és érdekességet összeszedni a közeledő 5GG5-ről.


 
Az első hír, hogy talán végre címe is van a várható mozinak, My Little Pony: A New Generation, azaz, Én Kicsi Pónim: Az Új Generáció rendkívül szellemes és kreatív címmel hivatkoznak rá a stúdió oldalán.

Másik említést érdemlő hír az, hogy Hitch, a csődör, egy sheriff lesz. Erről most képet nem tudok mutatni, csak egy Tweeter bejegyzést. 



Ez Amerikában nagyobb hírértéket kapott, mint azt véleményem szerint érdemelte volna. (Ugye a rendőri munka nem éppen népszerű napjainkban arrafelé.) Nekem magyar fejjel meglehetősen értelmetlen filozofálgatásokat szült a dolog, ezzel itt most nem foglalkoznék. De vannak találgatások, hogy megint "semmi-jobb-dolgom kalózokat" fog hajkurászni.



Valamint ilyen nagyon mutatós kirakóst lehet róluk venni! 
Pro tip: ilyet láttam pont a Corvin plázában. Ha legalább 500 darabos lett volna, talán meg is vettem volna, de sajnos nem akkora, hogy annál tovább elszórakoztasson, mint hogy lefő a kávém.

Mint látjátok 4 évesekre méretezték.



Aztán pedig még az is kiderült, hogy még több ex-bróni dolgozik a jelenlegi G5-ön. Ami engem valahol jó érzéssel tölt el. 

A COVID járvány miatt sajnos ismét csak online tartották meg BABSCON-t. De meginterjúvolták rajta Imalou-t, a G5 karaktereinek dizájnerét, aki szintén a G4-en nevelkedett.

1. Mikor kerültél a fandomba, Imalou?

Még a Bridle Gossip epizódnál (Pónipletyka). 2011-ben készítette az első fanratját.

2. Általános kérdések a művész karrierjéről?

Már gyerekkorában szeretett volna képregényrajzoló lenni. De nem volt egész biztos benne, hogy eljutna-e az animációig, mivel az már egy eléggé kihaló ipar a mai Franciaországban.  De végül ráébredt, hogy mennyire imád is rajzolni, és hogy milyen sokat lehet keresni az animációval, ami feltüzelte őt arra, hogy teljes idejével ezzel foglalkozzon. Családja is művészekből áll, akik csak még tovább bátorították.

Abban sem volt biztos, hogy felveszik-e a Francia animációs főiskolába, mivel az elképesztően drága és nehéz oda bekerülni. Ezért inkább ehelyett a videojátékok felé fordult, és 3D és Concept Art művész lett. Amint megkapta az első munkáját elköltözött.

Írországba költözött, hogy a Boulder Media stúdiónál dolgozhasson a G5-ön. Ott volt bátorsága rá kérdezni, hogy nem-e dolgozhatnak inkább otthonról, de elmondták, hogy ez nem lehetséges. De az, hogy a pónikon dolgozhat, megéri a nagy a költözést! Az eredeti 9 hónapból így 3 év lett!

3. Hogy sikerült magadban tartani az összes elképesztő G5 infot és nem megosztani a rajongó társaiddal?

Nagyon nehezen. A konokon mindenki folyton csak a kiszivárogtatásokról beszélt, neki pedig csöndbe kellet maradni. (Megjegyzés: mint később kiderült, azok közül mindegyik hecc volt, szóval képzelhetitek mennyire nehéz lehetett!) 
Mindenki csak kérdezgette, ő pedig nem válaszolhatott.
Silver Quill megjegyezte, hogy Imalou-t kötötte a titoktartási szerződés, így még ezért sem beszélhetett a várható dolgokról, csakis olyanokról, amelyeket már nyilvánosságra hoztak. 
Amikor a sorozatról még csak tervek voltak, még azt sem mondhatta el, hogy miről dolgozik, csak annyit, hogy egy nagy Hasbro projekten, de semmi egyebet.
Amikor a műsor végre kikerült, egyből el is kezdte behozni, ami kimaradt: vett is magának egy Sunny Skies plüsst és elárasztotta a Twitterjét fanartokkal. Egy Izzy még kell neki, ha valaki kedvet érez magában hozzá, hogy elkészítse.

4. A Boulder Médiánál felfigyeltek a fanartjaidra?

Igen. Pont a BronyCon után volt, amikor összeállította a porfólióját, és vacillált is rajta, hogy tegyen-e bele egy-két pónis dolgot is. Végül úgy döntött, hogy fontos, hogy legyen benne olyan is, és a végére kiderült, hogy ez számított abba, hogy végül megkapta a munkát.  A 3D animátor a már meglévő modelljeit használva referenciaként, győzte meg a rendezőt, hogy őt vegye fel.

5. Milyen takácsokat adnál azoknak a fiatal művészeknek, akik szeretnének betörni az iparba?

Mivel lényegében még ő is új, így nehéz erre választ adni. Legtöbbször csak szerencséje volt. Azt mondja ne féljetek, és ne szégyelljétek azt, mint csináltok, és azt, hogy pónit rajzoltok. Azt is nyugodtan pakoljátok bele a portfóliótokba, hogy kimutassátok mennyire szenvedélyesek és elkötelezettek vagytok. Elég nagy ez az ipar ahhoz, hogy sok lelkes művész elférjen még benne. 
Ő egy rajz munkamániás!
Silver Quill előhívja Imalou Artstation fiókját, hogy megmutassa mennyire király farkasokat tud rajzolni. Több száz Speedpianting videója is van, és elmondja, hogy ebben iparban el is várják a sebességet, szóval erre jobb felkészülni! Azt látva milyen elképesztő tempóban képes rajzolni, ez is biztos közre játszott abba, hogy őt választották. 1000 rajzot készített a G5-höz!

6. Imalou alkotta Sunny Starscoutot és Izzy Moonbow-t. Milyen érzés volt a karaktereken dolgozni? Megvoltak már a fejedben, vagy csak addig sketch-eltél, amíg ki nem jött belőle valami szép?

Mindkettő. Elmesélte, hogy a kollégák sejtelmes leírásai alapján kellet dolgoznia, különféle referenciákat összeszedni mindenkitől, hogyan legyenek egyedileg megkülönböztethetőek. Lényegében egy nagy Brainstorming volt az egész. Egyszer csak mindenki elégedett lett azokkal az ötletekkel amiket összeszedtek, ő meg a kollégái megállás nélkül már neki is kezdtek Zipp dizájnjának.  
Imalou maga sokkal jobban szereti Sunny-t és Izzy-t rajzolni, mint Zipp-pet. A személyiségeiken és variánsaikon is külön dolgoztak. Inspiráció gyanánt zenét szokott hallgatni: 4G-s remixeket. Különösen JoinedTheHerd-öt.
Sketchei segítettek neki a karakterek összepakolásában.
A legelején mindig teljes csapattal dolgoztunk, be idővel aztán kiosztottuk mindenkinek a munkát. Az egyetlen karakter kibe nem ölt bele annyit az Zipp.

7. Lila szemek: nagyszerű vagy legnagyszerűbb szemszín?

A lila a kedvenc színe, és szereti belevinni a karaktereibe. Izzy lila szemeibe különösen.

8. Pinkie Pie a kedvenc pónid. Abból, amit ez idáig Izzy-ből láttunk, hasonlóan virgoncnak tűnnek. Csak nincs benne egy kis Pinkie Pie?

De, egy kicsi. De többet nem mondhatok a szerződés miatt. Az, hogy Pinkie a kedvence, egyértelmű, hogy a saját karaktereibe is visz belőle, mint például a vidámság és a göndör frizura.

9. Izzyből és a teniszlabdájából mém lett! Imalou tervezete a pózt és a karaktert is. Na de mi van a teniszlabdával?

Az az írók ötlete volt, így az nem az én érdemem.

10. Imalou tipikusan nem szereti a vérteket, akkor mégis mi a helyzet a páncélos pegazusokkal?

Mint mondtam számos alkotó dolgozott rajta, én pedig csak befejeztem.  A koncepció rajzok általában nagyon eltérnek a végleges eredménytől.

11. Sunnyról már tudjuk, hogy optimista és egy kicsikét naiv.  Ő teljesen a te ötleted volt? (rámutatnak Sunny a nyeregtáskáján lévő kitűzőkre, a hatos fogat cukijegyeivel.)

Valóban vittünk bele Hatos fogatos dolgokat, de a rendező ötlete volt, hogy csináljunk rajongót belőle. Ezért is választottunk neki narancssárga színt, mert ő optimista, az pedig egy vidám szín. Ellentétben Twilighttal, aki lila színű, aminek pedig a mágiához van köze. Sunny színezete sokkal természetesebb.
Oda érve, nem igazán látták el részeltekkel, az elején mindent úgy csinált, ahogy neki tetszik. Ahogy egyre több és több ötletet gyűjtöttek, és visszajelzés érkezett, döntöttek végül a narancssárga színnél. Ő ragaszkodott hozzá, hogy csak azért is legyen benne lila: a sörénye. A lila és a narancs kombinációja jól kiemeli az egyéniséget. A direktornak is nagyon bejött. A vöröses rózsaszín  sörény és pata igazán barátságos külcsit kölcsönöz neki. A neve is a meleg szín árnyalatából ered. 
Egyesek szerint pedig a leszbikus zászlóból, de Imalou szerint ez nem állt szándékában. Csak annyit szeretett volna, hogy a karakter barátságosan és jóindulatúnak nézzen ki.

12. Elmesélnéd nekünk, hogyan lesz egy alap sketchből a végén 3D modell?

Ez nagyon bonyolult. Több mint 200 ember dolgozik ezen a filmen. Az elő munkálatok mind a Hasbro iránymutatásai alapján mennek. Aztán megtervezik a karaktereket, rábólint az animációs rendező és a felügyelő. Ők meggyőződnek arról, hogy a karakter egyáltalán átültethető-e a 3D-be. (pontosabban mennyire könnyen) Itt szoktak súrlódások előfordulni Hasbro és az alkotók között. 
Végül dűlőre jutnak a dizájnt illetően. A belső huzavonák hónapokig tartanak.
A 3D művészek már az elejétől trenírozzák magukat, hogyan is lesz ez az egész kivitelezve: hogyan lesz a rajzból 3Ds modell, közben az animációs rendező végig strázsálja őket.
Mindennek a tetejében a produkciós vezető rákérdez bizonyos dolgokra.
Amint elfogadták a karakter tervet, a 3D modellezők pedig a rendező jóváhagyásával véglegesítik azt. 
Amint ezzel is megvagyunk, jöhetnek a riggerek és a csontváz hozzáadása.
Aztán a Layout Artist (háttér tervező?) megcsinálja a jelenet helyszínét, még nem meganimált karakterekkel.
Amint ez is megvan, következik az animáció.
Ezután jöhet a különböző jelenetek megvilágítása, és az árnyékolása. 
S végül az utómunkálatok. Amint minden véglegesítve lett és készen van, az audió mixtől a zeneszámokig. 
Ez után kész van a film, innen pedig a marketing osztály veszi át a szerepet.

13. Mi van Pipp mobiltelefonjával?  Hogyan fogtál hozzá egy patába való mobiltelefonhoz?

Amikor megkapta a feladatot, hogy csináljon egy mobiltelefont, előszőr ő is meg volt lepve, de elfogadta végtére is egy gyerekmese. Így valami egyszerűt akart. A korai G4 karakterek is sokkal lovasabbak voltak. Sokkal földhözragadtabbak. 
Olyan dizájnt akart kitalálni, amivel egy ló is könnyedén megfoghat egy telefont. A hátulján lévő karika volt az első, ami eszébe jutott, hogy egy ló is meg tudja fogni. Nagyon sok ötletrajzot készített vele. Azt már inkább a képzeletre bíztuk, hogyan nem töri ripityára a kijelzőt, ahogy kocogtatja egy nagy pata.

14. A kiszivárogtatott ágyneműről.

Nagyon frusztráló volt, mivel egyáltalán nem olyanok lettek. Pipp szeme teljesen más színű, mint most. A film beharangozása már a küszöbön volt, így szerintem sokkal jobb lett volna, ha azt látják elsőnek.

15. Van valami olyan vicces történeted vagy tapasztalatod, amit megosztanál velünk?

Az elején el akarta kerülni, hogy úgy tűnjön, mint egy hatalmas póni fanlány, aki odáig van az egészért. De ez nagyjából már a legelején kiütött rajta: az asztalkáját telepakolta pónis figurákkal, mindenki nagy megdöbbenésére. Az első két hétben, a közös ivászatokkor kábé mindenki őt faggatta: mindent tudni akartak a brony fandomról, és teljesen elvoltak ámulva tőle. A végén úgy érzi igazán jól tette, hogy megmutatta nekik, mekkora erő is rejlik ebben a közösségben.  A végén már ő lett a „póni szakértő” a csapatban,  és a többiek már csak „póni lánynak” szólították. A munkatársait mind meglepetésként érte ez az egész, amikor maguk is rákerestek: különösen az SFM animációk. 

16. Az angol vagy inkább a francia szinkronját szereted jobban a G4nek?

Az angollal kezdte, és ezért inkább azt preferálja. A japánt is szereti, ami egyáltalán nem meglepő mert azt mindenki szereti.

17. Van olyan kollégád, aki jött még a Konra?

Nagyon szerette volna, hogy jöjjenek. Néhányuk már felszállt a a póni vonatra, különösen a cosplay-ezésre.

18. Milyen volt, amikor először találkoztál a fandommal?

Mindig is szórakozott gyerek volt. Sosem rejtegette a pónijait, még az iskolába is magával vitte és nem érdekelte mit gondolnak róla. Könyörgött a szüleinek, hogy vigyék el a Párizsi póni találkozóra, és Brony dolgokat csináljanak. Mindenki sokkal idősebb volt nála, de akkor is nagyon mókás volt. A Galaconon volt először, és imádta.

19. Ki volt az első póni művész, akire felfigyeltél?

CrookedTrees és Tsitra volt a két első kedvencem. Meg Assassinmonkey.

20. Hajóztatsz pónikat? ( hoz-e össze párokat közülük). Hajóztatnád az új karaktereket?

Pinkie-t Rainbow-val párosítja. Bánatára ez nem kánon. Az új karakterekről pedig ismét csak nem beszélhet, mert szerződés. De az összes ship amúgy is személyes ügy.

21. Honnan jöttek a pónik nevei?

Nem kellett agyalnia rajta. Már úgy adták oda neki.

22. Voltak frusztráló részei a dízájnolási folyamatnak?

Nem volt sok frusztráció, de olyan karaktereket kitalálni fejben, akik annyira ikonikusak mint amennyire a hatos fogat volt azt igazán nagy kihívás volt, egy akkora pónirajongónak, mint ő. Lauren Faust képe lebegett előtte és nem tudta, hogy képes lesz e felnőni egy ilyen nagyszerű alkotóhoz. A G4 tetszik - nem teszik, de meghúzta a lécet, amit minimum meg kellet ugrani. Mindig azt kérdezgette magától, mint tenne most Faust.

23. Mi a véleményed arról, hogy a művészek már most elkezdtek a G5 stílusában rajzolni?

Imádja. Nem bírja megállni, hogy ne tweetelje őket. Még a kritikus hangvételűeket is.

24. Melyik póniból csinálnál goth pónit?

Zippből csinálna goth pónit, vagy egy 80-as évekbeli aerobicost.

25. Mért van a G5 póniknak több szemöldöke?

Azért mert szereti a szemöldököt, és azokkal 3D-ben könnyebb az érzelmeket kifejezni. Azok nélkül elég nehéz lenne jó 3D karaktereket csinálni.

26. Hogyan állsz hozzá egy karakterhez?

Mindig a szemével. Azon látszik a legjobban, milyen kifejezése lesz a karakternek. Aztán az alak és a sziluett. Szeret eldolgozni a sziluetten, mert az baromi fontos. A G5-ben ikonikus és érdekes sörényeket szeretett volna csinálni.