2019. június 9.

Gameloft túlélőkalauz pónigyűjtőknek


Nyilván sokan vannak közületek, akik szeretnek építős játékokkal játszani. Én például mindig is szerettem őket, pláne ha küldetés-mód is társult hozzá. Természetesen én ezt akkor még CD-romról játszottam, amit minden egyes játékindítás alkalmával be kellett raknom a számítógépbe. 
Nem is borzolom tovább az idegeiteket az ilyen középkori borzalmakkal.



Napjainkban már önmagát elmentő, hordozható játékok állnak rendelkezésünkre, amelyek nemhogy a legtöbb kesztyűtartóban, de a saját mellső zsebünkben is könnyedén elférnek. És amelyeket korlátozott módban ugyan, de internet nélkül is játszhatunk. 

Miért pont a pónik maradtak volna ki a menázsiból? Elvégre nincsen szerintem itt olyan bróni, aki ne akarná felépíteni a saját pónifalváját, amit aztán szépen betelepít mindenféle barátságos  növényevővel. 

A Gameloft nevű francia cég 2012 végén elhozta nekünk a lehetőséget, hogy méndenkinek ott lapulhasson a zsebében saját hordozható Equestriája, amikor épp nincs semmi jobb dolga. 

A játék természetesen nincsen ingyen, ha nem akarunk perkálni és a csigazabálás barbár szokásával élőket támogatni, akkor különféle reklámokat vagyunk kénytelenek bámulni, hogy csigatempóban haladjunk valamerre a játékban. 

De a Fluxusművek barátságos és segítőkész vezérigazgatója elkészített egy túlélőkalauzt mindazok számára, akik játszanak vagy csak terveznek játszani a játékkal.
A továbbiakban álljon itt egy pár építő jellegű jótanács a kedvenc építős játékunkhoz.


A játékban 2 kulcs készségre van szükség, vagy ha ezekkel nem rendelkezünk, hát akkor majd megtanít rá.
Elsősorban türelem, másodsorban pedig spórolni
Alapaszabály: türelem, nem sietünk sehová! Akkor sem kell aggódni, ha éppen adott nyereményünk elúszik, majd visszajön. 
Ne feledjétek, a játék pont a türelmetlenségetekből akar meggazdagodni.


I. Mentés

Most, hogy az alapokat tisztáztuk, térjünk is rá a mentési rendszerre.
Mivel telefon és felhő ide vagy oda, ezzel is beüthet a gikszer, pl. véletlenül beejted a telefonodat a villamos kerekei alá. Ami elég kínos, hogy ha egy régi mentésedet tudja csak a cég visszaállítani, pláne, ha még lóvét is költöttél, ezért jobb bebiztosítanod magad, annál is inkább, mert egyszerűen és ingyen megoldható.

Nincs is másra szükség, mint egy Google fiókra, egy telefonra, és hogy be legyünk jelentkezve, valamint legyen telepítve a Google Játék App. A játékon belül aztán kapcsolódhatunk a google fiókunkra, és már kész is a saját felhőmentésünk.


Ha minden jól ment, akkor a játék a bejelentkezésünkkor jelez nekünk.

Miután ezzel elkészültünk, a játék onnantól kezdve eszközfüggetlen. Vagyis bármilyen
eszközre is telepítsük ezután a játékot, a google fiókunkba belépve onnan folytathatjuk, ahonnan azt abbahagytuk. 

Nézzük meg, mi történik akkor, amikor a játékot újra rakjuk egy másik eszközön.

A játék ugyanúgy a Nightmare moon-os küldéssel fog indulni, megérkezik Twilight, és a játék lenyomja a tutoriált, aminek a végén felajánlja ezt a lehetőséget:




Itt lehet kiválasztani a felhő mentés visszaállítását, melyre külön megerősítést kér.



II. Kőforrások

Végre elérkeztünk ahhoz a részhez, amelyre titokban mindenki várt. Elvégre a kövek a játék legértékesebb valutái. Ezektől várja a bevételt a Gameloft. Ezek a kövek potyognak ingyen is a játékban, csak ritkán. Azonban ha szemfülesek vagyunk, napi legalább 10 db-ot is összeszedhetünk.


1. Reklámok



Itt naponta fixen 2 követ szerezhetünk két 30 másodperces reklám megtekintéséért. 


2. Piggy Bank, azaz a malacpersely

Minden egyes alkalommal, amikor követ költesz, a játék félrerak neked valamennyit egy malacperselybe, amelyet akármikor kiválthatsz pénzért, azonban célszerű megvárni, míg megtelik.

Jelenlegi full-kapacitása 90 kő, amit 1090 Ft ért válthattok ki. 
Ami azért "jó üzlet", mert 20 db kő 700 Ft, 120 db pedig 3.500 Ft. 

(De ha minden áron pénzt akarsz költeni, inkább kőtermelőket vegyél. Lásd lejjebb!)


3. Derpy



Derpy minden nap egyszer bárhol felbukkanhat a játékban egy dobozban. A dobozra koppintva Derpy előugrik, és 20% eséllyel dob egy követ. 


4. A "Shard"-okba kerülő takarítások

A shardokat általában a boltok bevételéből és a Zecora kunyhójában készített totemek után kapjuk. 
A "takarítás" shardokba kerül, amelyek napi szinten 5-6 követ dobnak.




5. Parasprite-ok, gyümölcsdenevérek, changelingek, Sombra korrumpálásai

Itt különös figyelmet kell szentelnünk a changelingeknek, őket ugyanis először le kell vadásznunk, mivel ők a Hatosfogat alakjában jellenek meg Canterlotban, általában a tömegben elvegyülve. 

Pro tipp: Ha rendszeresen takarítasz, akkor általában nincs idejük elvegyülni, és el tudod meszelni őket a pálya perifériáján. Minden alkalommal csak 5 van belőle, és egy nap csak egyszer kell megcsinálnod.

Azonban a legnagyobb kőforrás ezen a téren az Elvadult rengetegben burjánzó mozgó csápok. Azok naponta akár 3-4 követ is dobhatnak külön. Hogy ezt elérjük, az Elvadult Rengeteget teljesen takarítsuk ki, ami sok bit.




Csak az animált, világító csápok számítanak, a többi csak akadály, amiket bitekért eltakaríthatunk, és el is kell takarítanunk, hogy több kőtermelő csáp nőhessen.


5. Shard eladás

Előfordul, hogy túlságosan is sok shardunk halmozódik fel a játékban. Az inventory-nk maximum 999 db-ot tud tárolni minden egyes shardból!




A fölösleget az elemekkel harmonizáló szobornál áldozhatjuk fel Ponyville-ben, ami pénzt ér, és "általában" 200 shardonként esik egy kő.

Fun fact: ezzel ne próbálkozz takarítás után - csak ha mondjuk 1- max 2 kőnyire vagy valamitől, amit nagyon meg akarsz venni -, mert a játék érzékeli, hogy mennyi követ zsebeltél be fizetés nélkül, és ha ezt hagyod a végére, még 500 shard után se fog neked követ dobni, és lehet hogy egy komplett kollekciónyi shardod fel kell áldoznod, hogy egyelten darab követ kapjál.


6. Crystal Mine

A játék nagyjából az első nagy és a második kisebb gyémántkutya-hullám után dob rendszeresen 2 követ, amelyeket ugrás közben el kell kapnod, ami azért nehéz, mivel ekkorra a csille már eléggé felgyorsul a játékban.

De rutinosan már számíthatsz rá, mikor várhatóak, ekkor a megállítom, szétnézek, elindítom módszer a javasolt. Ha mákod van, pont akkor futsz bele egy "gyorsítóba" vagy "mágnes powerup-ba", ami automatikusan felszed mindent, ami mellett elhaladsz, így nem kell ugrálnod.


7. Group Questek

A Group Questek sok karaktert igénylő kihívások, melyek különböző jutalmakért mennek. Az elején pónikat is lehet vele nyerni, utána már a lépcsőfokokként bezsebelhető jutalmak lesznek az érdekesek.




Általában véletlenszerűen kaphatsz 0-8 db követ, ilyen 50-60% eséllyel. A group questek maximális kihasználása érdekében érdemes a pro-karaktereket minél előbb megszerezni hozzá. Erről majd a kövek elköltéséről szóló tanácsoknál lesz szó. Nem csak a quest közben, de azok végén is kaphatunk köveket jutalmul.

Itt szót kell említenünk az időugrásról. A legerősebb group questet érdemes vele nyomatni. Itt naponta felajánl 10 reklámnézést, melyekkel 1-1 órát ugorhatunk előre. Ez a legjövedelmezőbb kőforrás!


8. Lufi pukkasztások

A lufi pukkasztások nagyon kicsi eséllyel, de adhatnak 1-20 db követ is. Itt érdemes megemlíteni a Coin-os pukkasztásokat.

Az itt látható karakterek Coinokat termelnek sima "munkában", ezeket nagyon ajánlott beszerezni. Itt Kugletown-ban van lehetőség napi egy Lucky Coin megszerzésére egy reklámfilm megnézéséért.



Említésre érdemes még a szívecske valuták használata is.



30 ilyen szívecskéért lehet lufikat pukkasztani, ahol szintén van kőnyerésre lehetőség. Ezeket a szívecskéket a legkönnyebben nagy mennyiségben beszerezni csak 200-300 friend code alapú kapcsolattal lehet, amelyeket az EQD Megapostja alatti komment-szekcióban szerezhettek be, vagy reklámozhatjátok a sajátotokat is. Lényegében minden nap csinálni kell egy "Gift All" gombnyomást, és begyűjteni a beérkező szívecskéket.

Az EQD Megapost:

https://www.equestriadaily.com/2015/07/gameloft-friend-code-sharing-megapost.html


9. Csillag és Collection jutalmak

A karakterek gyűjtése elsődleges, erről a kövek elköltése fejezetben lesz bővebben szó. Minden karaktert érdemes 5 csillagosra felfejleszteni, mivel ezen csillagok összessége kőjutalmat ad. Amint egy karaktert beszerzünk, az automatikusan a collection része lesz. A collectionre nem érdemes rágyúrni, mert nem éri meg, inkább véletlenszerűen, ha egy collection teljesül, akkor örülünk neki, hogy jutalmat kapunk. Ezek majd idővel maguktól összejönnek, ha játszunk.





10. Gift Code, azaz ajándék kód

Minden indítóképernyő képén megjelenik egy rejtett szöveg, ami minden frissítés után váltakozik. Ezt beírva a Gift Code mezőbe kapunk 20 követ.




11. Szintlépés


Minden szintlépésnél kapunk kőjutalmat, ahol egy reklámnézési lehetőséget is kapunk egy darab extra kőért.




12. Események 


A különböző eventek, azaz események különböző jutalmakat adnak, néha előfordulnak kövek is, ha a nyeremény-karakter már megvan.



Az eseti eseményeket érdemes csinálni, a solo események ritkán adnak követ, a social eseményekhez 0-24 játék kellene, azokkal nehéz felvenni a versenyt.

(Igen, hacsak nem vagy kisgyerek, középiskolás vagy nappali tagozatos egyetemista, akkor kb. esélyed sincs ezeken az eventeken. Ha csak nem vagy egy hacker, de akkor már minek vesződnél ezekkel az eventekkel az elsősorban. XD )


13. Kőtermelő boltok


Ez kőkeményen pénzes szakasz. A kőtermelő boltok pénzbe kerülnek. A kőtermelő boltok egyszeri vételek, és termelnek. Személyes véleményem szerint minden termelőegységbe  való beruházás megéri. Ami nem termel, arra a pénzkiadás pazarlás!!!! Minek fizessünk valamiért, ha egy egyszer megvásárolt termelőegység kitermeli nekünk azt, amiből beszerezhetjük, amit szeretnénk idővel.

A kőtermelő boltokhoz, amikor a játék felajánlja, csomagokban lehet hozzájutni 2900-8900 Ft között. Ezeket a csomagokat érdemes nézegetni.



Szóval, ha egyszer már pénzt akarsz költeni a játékra, akkor nem a köveket érdemes egyenesen megvenni, hanem érdemesebb arra gyúrni, hogy minél több kőtermelő boltunk legyen inkább, és onnantól kezdve már csak várnunk kell.

Kőtermelő boltok Ponyville-ben: 


Részletesebben:


Snowplow Garage


Az árukban megmutatkozik a termelési időperiódus. Ezek 8 és 36 órák között termelnek kettő követ.


Kőtermelő boltok Édes Almáskertben:


Ez 12 óránként termel 2 követ.

Kőtermelő boltok Canterlotban:


Ez 6 óránkét termel 2 követ.

Kőtermelő boltok a Kristály Birodalomban:


Ezekből egy egyik 36 óránként termel 3-at, a másik 8 óránként kettőt.
Hearth's Warming Theater. Ez 20 óra/2kő.


Ezek a saját készleteim, a fenti módszerekkel és a boltokkal napi 20-40 db kő esik, ami heti 120 felett van. Havi szinten be tudok szerezni egy drágább karaktert. Ha felbukkan kőtermelő bolt, azt megveszem, és ha a Piggy Bank megtelik, kiváltom egy ezresért kb. havonta. Lehetőleg egyáltalán ne, vagy minél minimálisabb pénzt adjunk a Gameloftnak.


III. Kövek elköltésének stratégiája

Mint fentebb említésre került, a termelő egységek jelentik a fő prioritást. Mik a legfőbb termelő egységek? A karakterek. Belőlük két fajta van:
  • Pro  karakterek
  • Coin  termelő karakterek

Ezekre összpontosítsuk a nehezen beszerzett köveinket! 
A bitekkel nem foglalkozunk. Azok a sima boltokból, shardokból termelődnek!


Pro Karakterek

A group questekben a legtöbb cuccot a Pro Karakterek adják. A boltban sok kőért lehet beszerezni őket, de a csomagok között felbukkannak ládák, amikhez 90-470 kő között lehet hozzájutni, többnyire 80-200 kő egy-egy pro karakter jelentős kő kedvezménnyel, ezekben a ládákban egy dekorációval összefűzve.

A pro karakter minden esetben megadja a maximumot a group quest lépcsőkben, és jó eséllyel kapunk köveket. Ezekre ne sajnáljuk a keretünket!




Coin termelő karakterek

Ezeket a karaktereket event nyereményekben, a boltban lehet beszerezni coin termeléshez, mely igen elősegíti a drága lufipukkasztást. Ők is termelő egységek:




Karakterek

Minden alkalommal vannak leárazva karakterek, ezeket érdemes figyelni. Amint minden termelő karakterünk megvan, vagy nagyon olcsó egy kommersz karakter, akkor vegyünk belőlük nyugodtan. Minél több karakter, annál több Group Quest és esély, hogy jól teljesítenek az Eventeken. A karakterek beszerzése mindennel szemben elsődleges!




Apró megjegyzés: Celestia és Luna önmagukban semmire sem jók, drágák, ráadásul Luna és Cadence nem pro. Ha nincsenek leárazva, akkor egyszerű kőpazarlás!


Esemény ugások, Kisjátékok, Hotel

Előfordul, hogy egy event egy értékes karaktert ad jutalmul. Erre felkészülvén, ha van kőfedezetünk, az egyes lépéseket átugorhatjuk.




Gyakran előfordul, hogy egy event szakasz 8-10 óra, vagy hosszú egy karakter termelő taskja, és szűkös az idő. Összességében az ugrásokkal, kisjáték ráköltésekkel jóval olcsóbban hozzájuthatunk a jutalmunkhoz, mintha boltból megvennénk.




Az is előfordul, hogy sok kisjáték-pont kell. A kristálybányában 5 kőért minimum 20 000 pontot szerezhetünk sima játékkal, elbukás esetén 1 kőért folytatható a menet. Az EQG táncolós játékban 20 kőért egy táncolással azonnal teljesíthető a kívánt pontszám, és kiválthatjuk időben, jóval olcsóbban a Hotelből vagy az Eventből a karakterünket. Ha nincs Event vagy Hotel, akkor ide követ NEM költünk!


Amikre nem szabad költeni
  • Boltok. A legtöbb sok kőért kapható bolt csak 400-800 bitet termel. Pazarlás. Kivétel, ha az a bolt egy questhez, karakter kiváltáshoz, Hotelhez kell. 
  • Nagyon drága karakterek. Itt várjuk meg, míg kedvezménnyel leárazzák.
  • Dekorációk. Drága és felesleges. A ritka dekorációk eventekből, csomagokból amúgy is esnek.
  • Kövekért lufit nem pukkasztunk! Nagyon lutri!


VIP Pontok

Amennyiben rászánjuk magunkat a kőtermelő bolt vásárlásra vagy teli Piggy Bank kiváltásra (Hangsúlyozom, semmi másra, mert pénzkidobás!!), akkor VIP pontokat kapunk, melyek mértéke különböző kedvezményeket ad. Itt nem említeném meg a karaktereket, sem a boltokat, csak kettő kedvezményt, amit kő termeléshez vagy karakter fejlesztéshez fel lehet használni.




A kisjátékoknál naponta ingyen tudjuk megcsinálni a legdrágább verziót kövek helyett (Karakterfejlesztés, Kristálybánya, EQG Tánc)

Az átugrással bármi átugorható, ami időt igényel kő helyett: takarítás, építkezés stb. Én a 3 követ termelő boltban szoktam ezt naponta felhasználni.


Mértékek:

  • 1 db kisjáték 6-os VIP szintnél 
  • 2 db kisjáték és 1 db átugrás 9-es VIP szintnél 
  • 3 db kisjáték és 1 db átugrás 12-es VIP szintnél 
  • 4 db kisjáték és 1 db átugrás 14-es VIP szintnél 
  • 4 db kisjáték és 2 db átugrás 15-ös VIP szintnél (max)