2012. augusztus 2.

Egy új kezdet

Üdv ismét, olvasók!
Hadd mutatkozzam be az új tagoknak, akik távollétem alatt jöttek: Enormous Macintosh vagyok, a Hunbrony alapítója.
Én indítottam a blogot és kezdtem el a feliratozást, ami aztán hipp-hopp kinőtte magát ezzé a hatalmas közösséggé, ami annyi remek dolgot adott a bróni világnak, főként rajzok, írások, sőt szobrok és hasonló alkotások formájában.
No és mennyire viharos és élményekben gazdag idő volt az a pár hónap, ami alatt a lohere.netről idetévedt pár emberből ekkora mozgalom lett! Mire észbe kaptam, ötven feliratkozóm volt és ez visszagondolva fantasztikus eredmény volt, lévén ez az első magyar rajongói oldal, tehát mi voltunk a hazai fandom úttörői.



De én erre nem voltam kész.
Bár igyekeztem mindent megadni a társaságnak, nem voltam felkészülve arra, hogy ennyi ember fog majd hozzám fordulni ügyes-bajos dolgaival, hogy telefonhívásokat fogok kapni mikor balhé van és tőlem várják, hogy rendet tegyek.


 Ennél fogva rengeteget hibáztam.
Nem voltak ezek nagy hibák, azonban idővel felgyűltek. Lényegében az elejétől sodródtam az eseményekkel, az intézkedéseim reakciók voltak a társaság méretének és szellemiségének változására. Mikor túl sok lett a témától eltérő hozzászólás egy blogbejegyzés alatt, csináltam egy csetet. Mikor túl sokan voltunk a cseten és jól jött volna a több topicra osztás lehetősége csináltam egy fórumot. Mikor találkozni szerettek volna, megszerveztem az első találkozót. Mikor a fórumon jelezték, hogy facebookon szívesebben tárgyalnának, készítettem egy facebook csoportot.
Az elején ez a hiba csak egy apró hógolyó volt, aztán mire leért a hegyről lavina lett és bumm! Szétszakított minket.

Mindezt azért, mert egy egy percre sem gondolkoztam azon el, mi lesz majd ha a csoportnak lesz kétszáz tagja és a feszültség - akaratlanul is, mint minden nagy társaságban - elviselhetetlen méretűre nő. Nem gondoltam ezzel és mikor éreztem, hogy valami megváltozott én nem vettem magamra a felelősséget, hanem leléptem, ugyanolyan felkészületlen emberek nyakába sózva az egészet, amilyen magam is voltam.

Hiszem hát, hogy ez történt. Mikor kivált a Harmony United nevű csoport, az igazából nem érvek vagy hitvallások ütközete volt. A feszültség már előtte is nőtt, ez tagadhatatlan. Rengeteg sokféle ember nehezen fér meg egy helyen. Szeretünk szocializálódni, de mellette szeretünk klikkesedni, ez a kettősség benne van a természetünkben. Természetesen mikor a feszültség a tetőfokára hág pont a leggyengébb részen szakad ketté a társaság, tehát úgy tűnhet, hogy a Harmony United és a a főcsoport között nagy különbségek vannak, pedig valójában ez távol áll a valóságtól: azok az ellentétek csupán átmeneti nézeteltérések voltak, ami egy alapos, minden haragtól mentes tárgyalás akár teljesen eltüntethet. Mondhatnánk: apró félreértések.
Na jó, hatásaikat tekintve talán nem olyan aprók.

Természetesen most a szememre hányhatjátok, hogy én nem voltam itt, nem láttam mi történt: nos, ez igaz, talán pont ezért vagyok ilyen bután optimista. Hiszem, hogy nem vagyunk mi annyira különbözőek, hogy nem kéne politikai pártok vagy vallási felekezetek módjára vitatkoznunk pónik felett, mikor akár egységben és békességben is meglehetnénk egyetlen csoporton belül.
Természetesen fontos, hogy az a csoport megfelelő szabályokkal rendelkezzen. Ezt rontottam én el, mikor tervek nélkül létrehoztam az egészet, csak hogy ez is legyen. Most, hogy már tudjuk milyen feladatra vállalkozunk, együtt okosabbak lehetünk mint én voltam, mikor ilyen pongyolán hoztam meg a döntéseket egykor.

Tegnap este, a Harmony United-et ért támadástól nem teljesen közömbös okokból összeült egy modokból és régi tagokból álló társaság, hogy megvitassák, mit lehetne tenni egy működő rendszer létrehozására. A következő tagok jelentek meg: Kolibry, amcsi, Inchay, Írisz, Csery, Lockie és jómagam. Amiben a tanácsban mindenki egyet értett az a tag-rendszer, vagy inkább címkerendszer újratárgyalása.
Egykor ugyan elmarasztalták ezt az ötletet - főleg belső ellentétek miatt (erre majd visszatérek) - azonban azóta rengeteg dolgot tanultunk meg a csoportok működésének kényszerpályáiról, amit előbb nem tudtunk. A fő hunbrony csoport, miután két rész leszakadt belőle félkarú óriás lett. A Harmony United a címkerendszer ellen tüntettek kiválásukkal, akik pedig a címkerendszer mellett voksoltak elmentek az AD-be.
Otthagyva a Hunbronyt, mint terméketlenné vált csatateret. Épp csak pár füstölgő rom hiányzott a tetejéről. Ott maradtak talán a pártatlanok, valamint azok, akik nem szerettek volna átmenni a Harmony Unitedbe, de a címkerendszerhez sem fűlött a foguk.
Azt hiszem mindenki belátja, hogy ez ugyancsak áldatlan állapot.

Térjünk is vissza ahhoz, hogy miért is működhetne nagyon jól a címke-rendszer?
Abban sokan egyet érthetünk, hogy átláthatatlan és zavaros lehet, ha kétszázhúsz ember egyszerre posztolja véletlenszerűen a pónis képeit, amiket Equestria Daily-n talált. A következő példa a tanácsban hangzott el, de azt hiszem többeknek ismerős: "Egy random Fluttershy kép kiposztolva, mellette a szöveggel: de aranyos! Alatta tíz lájk és húsz egyszavas komment"
A címkerendszer szabályozná, mit és hogyan lehetne posztolni.

Koncepció
(az alábbi vázlat még változhat, egyelőre ezekre gondoltunk)

 Az alapkoncepció az, hogy az Első Posztoló (aki nem csak választ ír valaki más posztjára) köteles címkékkel ellátni a hozzászólását, például: [fluttershy, aranyos, zokni, tél]
Ha valaki egy hozzászólásra válaszol és képet, videót, vagy külső linket tartalmaz a hozzászólása úgyszintén köteles címkéket használni.

Egyéb szabályok:

0. Kerüljük az olyan címkék használatát, amik nem közérthetőek.
NSFW-t nem biztos, hogy mindenki érti, maradjunk a FELNŐTT címke mellett.
1. Ha valaki nem saját alkotást, vagy fontos hírt posztol, azt Első Hozzászólásban bélyegkép nélkül köteles tenni.
Ezzel kedvezünk a művészeknek és csökkentjük az újraposztolás, valamint a külső forrásból származó spam káros hatását.
2. Ha valaki felnőtt tartalmú (erőszakos, véres, megrázó képeket, vagy erotikus tartalmat) posztol, köteles bélyegkép nélkül tenni.
Az olyan tartalom, ami akárki számára offenzív lehet bélyegkép nélkül jelenik meg, tehát kizárt, hogy valaki olyan dolgot lásson amit nem akar. A felnőtt tartalmú témák címkéinél mindig első helyen, nagybetűvel kell feltünteni, hogy [FELNŐTT, R34], vagy [FELNŐTT, VÉRES]. Értelemszerűen a normál címkéket kisbetűvel muszáj írni.
3. Ha egy művész egy sorozatot tölt fel a műveiből, akkor az elsőnek nyithat csupán új posztot, a többit az alá posztolhatja.
 - Bélyegképet mindegyikhez használhat, kivéve ha a második szabály érvényes
 - A művész 25 képenként indíthat új posztot, de csak és kizárólag új témában.
4. Albumot kizárólag találkozókon készített fényképeknek, illetve saját műveknek lehet létrehozni
Más jellegű albumok törölve lesznek.

5. Közösségbomlasztásért száműzetés jár
Amiket ne csináljatok: flame, flamewar, spam, szóbeli inzultálás, személyeskedés* (intézzétek el privátban) és javaslom drámázást is :)
Aminek gyakorlatát messzemenőkig javasoljuk: építő jellegű kritika, elismerés, kulturált keretek közt történő vitatkozás és projektekről/műalkotásokról ötletelés.
 - Valaki más írásának hiányosságaira (például az átgondoltság hiányára) kulturáltan rámutatni építő kritikának számít, amennyiben jogos volt és kulturált hangnemben történt. (Valahogy sajnos kénytelenek vagyunk meghatározni egy színvonalat és a szeretet és tolerancia egyenlő azzal, hogy akármilyen hibás érvelést el kell fogadni)
5. Offtopic témákat OFF: kezdettel lehet nyitni. Ez nem számít címkének.
Az offtopic témában SEM megengedett személyeskedés.

 Mint látjátok, a dolog még kiforratlan. Bár a dolog már él és működik a Hunbrony AD csoportban, ott még viszonylag családias a légkör, tehát nem biztos, hogy ezek a szabályok működnének kétszázhúsz emberre alkalmazva. A dolgok alakításához a közösség hozzájárulása roppant fontos, ezért megkérek mindenkit, hogy figyelemmel és felelősséggel álljon a dolgokhoz.
Nos, hogy a képet teljessé tegyük, össze kéne gyűjteni a címke rendszer ellen és mellett szóló érveket, azonban erre - bevallom - képtelen vagyok, azon fogyatékosságomnál fogva, hogy nem látok benne semmi rosszat. Talán ha valaki allergiás a címkékre, nem ajánlatos a csoport közelébe jönnie :3 Azok, akik elvi szinten elleneznek mindenféle felnőtt tartalmat a csoportban olyan érvekkel, hogy kiskorúak is vannak köztünk ne féljenek! Az ártatlan kiskorúakat, illetve gyermeklelkűeket átirányítjuk a Harmony United-be (ami biztos vagyok benne, hamarosan ismét megalapul) akik viszont képesek felelősséget vállalni a lelkükért, nyugodtan maradjanak.

A váltást következőképp bonyolítanánk le:

A jelenlegi Hunbrony AD átalakul a Hunbrony főcsoportjává, a mostani főcsoport aktív tagjai pedig kapnak rá időt, hogy áttelepedjenek. A javaslatunk negyvennyolc óra, amennyiben nagyon-nagyon sok a kérdés és vita a dolog körül az időt kitolhatjuk. Azért jó így megoldani és nem pedig fordítva, mivel az AD-ben már régebb óta működik a címkerendszer, így az újonnan érkezők egy kész rendszerbe kerülnének bele, ami kevesebb káoszt és kísérletezést ígér, mintha megpróbálnánk az AD tagokat a szabályaikkal együtt áttelepíteni a főcsoportba. Nem utolsó szempont az inaktív tagok kiszűrése sem - így kapunk egy pontos számadatot, mennyien is vagyunk.

Reményeink szerint negyvennyolc óra múltán utolsó figyelmeztetésként szétküldünk egy körlevelet a hunbrony csoportban, amiben mindenkit tájékoztatunk a helyzetről, majd azt felszámoljuk.
Természetesen akik továbbra is teljesen elfogadhatatlannak tartják a címkerendszert, azoknak javasoljuk a Harmony United-et, azonban akiket kicsit is elgondolkoztatott írásom, azok kérem jöjjenek megvitatni a kérdést! Nem szándékunk a fejetek felett dönteni, a szabályok képlékenyek, a jobb érv győz. Magáról a csapatösszevonásról is csupán azért döntöttünk szavazás nélkül, mert a jelenlegi helyzet minden kétséget kizárólag tarthatatlan és gyors cselekvést kíván.

Ettől az írástól nem remélek kevesebbet, mint hogy sikerül ismét egy működő főcsoportot létrehozni az összes magyar bróninak. Óriási teljesítmény volna, ha a további aprózódást megállítanánk. Reménykedem - és úgy vélem joggal - hogy sikerül még egyszer egy nagy, működő egységet alkotnunk, amire büszkék lehetünk, mint a világ legnagyobb nemzeti brony közösségére.

A közös jövő alakításához sok sikert kíván nektek:
Enormous Macintosh

21 megjegyzés:

  1. Sziasztok, új vagyok és nem is tudtam, hogy ilyen súlyos helyzet alakult ki! Nagyon szurkolok, hogy inden elrendeződik! :O

    VálaszTörlés
  2. Már nem lesz így se olyan mint régen. Túl kusza a szabályzat, Pornó a HB csoportban? Hova jutottunk...
    (Badó)

    VálaszTörlés
  3. Nos igen, ha felcímkézett ha nem, egy véres megerőszakolós pornó Twilight-RD kép véleményem szerint NEM fér bele egy olyan csoportba ahol ( és valljuk be) a csapat nagy része kiskorú. Hiszen a gyermeki agy kíváncsi és összevissza kattintgat minden szennyet...

    VálaszTörlés
  4. Bocsássatok meg a kérdésemet, de mi az a Harmony United, és a Hunbrony AD?

    VálaszTörlés
  5. Akkor a "kiskorú" egyének szülei tiltsák el őket az internet közeléből mert az egész net tele van szennyel :)

    VálaszTörlés
  6. A hunbrony alapból felnőtt közösségnek indult. A kiskorúakat, illetve akik "nem vállalják a felelősséget a lelkükért" pedig áttessékeljük a Harmony Unitedbe.
    A hangsúly nem a pornón és a véres tartalmon van, hanem azon, hogy végre lehet egy működő egységes rendszerünk, ami lehetőséget ostobaság volna elherdálni.

    VálaszTörlés
  7. Dehát 48 óra az nagyon kevés. Sokan nem fogják "elkapni" az ütemet.

    VálaszTörlés
  8. "utolsó figyelmeztetésként szétküldünk egy körlevelet " Mindenki tájékoztatva lesz

    VálaszTörlés
  9. Hát az biztos, hogy tényleg teljesen szétesett a régi HB.

    VálaszTörlés
  10. hahó nyár van, a csoport nagyrésze nyaral, hiába küldesz körüzenetet az a feléhez nem fog eljutni!

    VálaszTörlés
  11. Elektronikus üzenet hogyan működik? Vagy ha te nem vagy gépnél, mikor megkapsz egy levelet akkor már el sem olvasod?

    VálaszTörlés
  12. úgy értettem hogy valaki egyszer hazaér és ezt kell látnia lehet hogy elmegy a kedve az egésztől

    VálaszTörlés
  13. majd sírunk érte

    VálaszTörlés
  14. Azt nem ertem, hogy miért nem tudott egyszerre lenni az ADban is, meg a poronomentes ovezetben is lenni aki akart. Ez nem egy wow karakter amiben csak egy guilded lehet, itt mindeben lehetsz szépen. Nem akarsz sok üzenetet kapni, hogy xy postolt ide? Akkor iratkozz le valamelyikröl, és megnézed ha időd engedi. Egészen márcuis elejeig remekül müködött az egesz, de aztan elkezdtek eröltetni a tag rendszert, azok akik lustak voltak a ket csoportot elkuloniteni (amugy aki eddig csak az adban akart lenni, azt most miert is kotelezitek arra, hogy a normalba is legyen?) de aztan a tag rendszer le lett szavazva meglepo modon, az emberek megis elmentek, es most mar nem maradt senki valamiert. Megsugom miert. Mert nem akarnak az emberek tag rendszert. Mert tudjak, hogyha ott lesz egy kattintasra,akkor ahh, megnezem nem lehet baj. Es hopp maris nezik a ponipornot amit egyaltalan nem akartak, es persze o kattintott ra, de az hogy valaki kikeresi es megosztja, mig a masik csak raklikkel, az teljesen mas dolog. Nem tudom, hogy miert akarjatok ennyire reklamozni a felnott tartalmakat, lehet hogy a kulfoldi csoportoknal is igy megy, es lehet hogy itt is mukodni fog, majd meglatjuk. Meg persze azt is, hogy ezt a sok szarakodast hanyan viselik majd el.

    VálaszTörlés
  15. ebből sokmindent nem értek nézzétek el kicsit hülye vok számítástechnikából és mondjuk az ilyenek mint NSFW, offtopic, meg hogy hogyan lehet a bélyegképet beállítani. valaki segítene? amúgy szerintem ez a rendszer szinte tökéletes és nem lesz vele gond

    VálaszTörlés
  16. Ez a tagrendszer kérdés nagyjából addig volt kérdés, amíg nem mentek egyesek megalapítani a HB:HU groupot. Ami maradt a sima Hunbrony groupból, az egy régi időkhöz képest sokkal kevésbé aktív, de annál inkább rendetlen és spamekkel teli volt.
    Az AD-ban, már több hónapja próba alatt lévő címkerendszer elég jól működött, és mivel az AD-sok együttműködőek voltak, meg tudtunk velük egyezni, hogy az ő szabályaik meg még extra új szabályokkal együtt egy működő, kultúrált groupot össze tudjunk hozni, amiben a szólásszabadság nagyobb mértékű, mint ami korábban volt a régi Hunbrony groupban, és nagyobb a rend is.
    Egyébként még ne jelezd elhamarkodottan a nemtetszésed. Inkább gyere be és lásd meg a saját szemeddel, hogy hogyan működik ez!

    VálaszTörlés
  17. Hogy is vázoljam a harmony united-et. Egyeseknek elegük lett a brony közösségból, de nem a brony-kból. Létrejött a csoport, ahol pár barát még elpónizgatott, amit pár .... nem bírt elviselni. feltörték a profilokat és nemcsak a csoportot törölték, de elérték, hogy ez a pár barát elveszítse egymás bizalmát. A face-n nem vagyunk képesek újra megbizni egymásba. Tehát nemcsak a kis csoportunkat szedték ott szét ezzel. Ha nem csinálja meg a harmony united-et valaki, akkor nem is lesz, mert ha nálunk létre is jönn, amit kizártnak tartok, akkor ugyannebből a célból és nem azért, hogy A kiskorúakat, illetve akik "nem vállalják a felelősséget a lelkükért" teremtsük meg. Sajnálom őket, de tényleg, de mi nekünk többet jelentet az united, mint egy pónis fan csoport. Szóval a lényeg, hogyha egy és ugyanarról a csoportról beszélünk, ha rajtunk múlik, nem lesz új, ahova áttesékelhettek embereket. Sorry, de ez van.

    VálaszTörlés
  18. es a masik csoport folyamatos pocskondiazasat hogyan egyeztettetek ossze ezzel a "barati korrel akik egymas kozt elponizgatnak"? megazt, hogy folyamatosan neztetek, hogyan tudnatok az "ertelmesebbjet" (velemeny nelkuli manipulalhato autistakat) elcsabitani a hunbrony-bol?
    menjetek, haljatok meg lakastuzben.

    inb4 kitorlik ezt a kommentet
    inb4 kitorlik az egesz cikket a komment miatt
    inb4 torlik az egesz blogot a komment miatt

    szanalmasak vagytok sajnalom

    VálaszTörlés
  19. Szerintem mindkét csoport egyaránt "pocskondiázta" a másikat, ami egyébként egy nagy hülyeség, mert nem a csoportok, hanem bizonyos személyek "pocskondiázták" egymást.

    VálaszTörlés
  20. hát érdekes ez a csoport, hozzá kell szokni, de azért a biztonsági "csak hozzászólok" lesz egy darabig az biztos :D

    btw nem mintha baj lenne mert anélkül is el tudtam olvasni az összes eddig feltöltött ficet, de a fanfic címszó alatti listához mikor lesz hozzáadva a többi? :D

    VálaszTörlés
  21. Úgy látom, nekem sikerült lemaradnom ugyanis az elmúlt 2 hétben nem igazán voltam a Hun Brony csoport vagy a fórum környékén, mert más dolgokkal foglalkoztam.

    VálaszTörlés