Amikor jó ideje nem posztoltam semmit a blogon, mert nem igazán láttam értelmét, mert póni uborkaszezon van - zsinórban 3 éve. Annak sem látom értelmét, hogy arról posztoljak, mit rajzolt Mike vagy Hannah az amerikai Gyergyószentmiklósról, hol milyen kon lesz, amire úgy se megyünk, illetve, milyen menőséggel rukkoltak elő megint a kínaik, amiket úgy sem hoznak ide.
Ennek apropóján gondoltam hizlaljuk kicsit a Hunbrony pónciklopédiáját, és olvassatok valami majdnem érdekeset, aminek köze van a pónikhoz. Ez egy jó cikk lesz, mert mind a varázs mind az igazi pónikhoz köze lesz. És talán segít nektek kicsit lehűlni ebben a pokoli hőségben!
Mint kábé majdnem minden pónis jelenség, ez is a 4chanen látta meg napvilágát valamikor 2021-ben. Gondolom, akik a blog témáját adó miliőben mozognak, már legalább valahol belefutottak az aranyos, bundás sarki lovakba. Pláne, hogy egy időben rendkívül népszerűek voltak a fandomon belül és regények, zenék, de még snowpony márkájú tea is született belőlük. Ebből egyenesen következett, hogy masszív lore-t kezdtek hizlalni köréjük.
Folytatás a törés után!
Kezdjük akkor ott, hogy mik is ezek! Egyszarvúakkal, pegazusokkal, kirinekkel ellentétben, a hópónik létezését sikerült igazolnunk a világunkban.
 |
| Hópónik természetes környezetükben. |
Ezek Szibéria rideg vidékén sztyeppelő másfél méteres lovak, akik annak a lóhordának a leszármazottai, akik segítségével Dzsingisz kán annak idején elfoglalta a fél világot. Mostanra azonban már vidáman barangoló nagyon szőrös pónik lettek. Mert ez az egyik fő ismertető jegyük, hogy bolyhosabbak, mint az átlagos pónik,mert ott vannak a kies tundrán.
A fiktív verzióknak ugyan úgy ilyen hosszú bundája van, mint az igaziaknak. A bundájuk és sörényük gyakran átmenetes, majdnem mindig van zoknibundájuk, hókájuk és más bunda mintázatuk, de mindig megtartják barnás, földes színüket. Erre szükségük is volt, mivel a szokásos pónis rikító színeikkel túlságosan is kitűnnének a hóvidékből a ragadozóknak.
A lore szerint a jakut pónik egy földpóni törzs volt, akik szembeúszva az árral, a windigó télvész idején, amíg a legtöbb póni délre majd később Equestriába menekült ők még északabbra mentek. Nem tisztázott, hogy szándékosan csinálták-e vagy egyszerűen eltévedtek, de a lényeg, hogy messzebbre keveredtek, mint póni valaha járt előttük. (Gondolom, úgy voltak vele,hogy arra közelebb van a dél vagy ilyesmi.) Végül letelepedtek a Mt. Everhoofon túli vidéken, messze a Kristály Birodalom mögött, amely még csak felfedezve vagy térképezve se volt előtte.
 |
| Vagy csak ilyen Micimackó szinten. |
Azonban a túlbolyhosulásos földpónik élete nem egyszerű ám odafönt. Déli rokonaiktól eltérő képességeket, készségeket és mágiát fejlesztettek ki maguknak. A kötelező és szinte említést sem érdemlő hideghez való alkalmazkodáson túl, egyik speckó képességük az úgynevezett "hójárás". (Snowwalking)
Ahogy a neve is sugallja ezzel anélkül tudnak a hó felszínén járni, hogy belesüppednének vagy teljesen elsüllyednének benne. Egy vidéken ahol több méterben áll a hó ez egy igazán életmentő képesség. A pegazusok felhőjárásával ellentétben azonban ez nem egy velük született dolog, hanem megtanítják nekik csikó korukban. Ezt úgy csinálják, hogy a csikóknak addig kell vágtázniuk a havon, amíg egyetlen egy hópelyhet sem zavarnak fel. Akik pedig még nem tanulták meg, azoknak hókotróként kell gázolniuk a szügyig érő hóban. Ugyanilyen képességük van a jégen járásra is, hogy ne csúszkáljanak rajta, illetve ne szakítsák be maguk alatt.
Az egyik kedvencem, hogy az intézményesült egyszarvú-varázslattal ellentétben, inkább a zebrákéhoz hasonló sámánisztikus mágiát gyakorolnak. Minden törzsnek van egy saját táltos jellegű sámánja. Ők különböző amuletteket, rúnákat, és talizmánokat készítenek a saját erősen mágiával átitatott bundaszőrükből, és még a szellemvilággal kommunikálnak, beleértve az elhullott pónik szellemeit is. Míg Equestriai pónik ódzkodnak a "nekromancia" ilyenféle köznapi használatától, a hópónik számára teljesen evidens, hogy nem hagyhatják szeretteik szellemét a plútói fagyban bolyongani örökké, ezért kötelességük tőlük búcsút venni és átvezetniük őket a túlvilágra.
Bundájuk mellet a második kulcs ismertető jegyük, hogy imádják a halat. De nagyon! Hozzáedződtek a húsevéshez, mint kiegészítő táplálék azon a vidéken. De ugyanúgy esznek füvet, gyökereket, bogyót, fenyőmagot, moszatot, gombát meg mindent, ami egy ilyen vidéken található.
A jakut pónik a tajga-tundra keresztbe-hosszában el vannak terjedve és a különféle törzsek és közösségek között is nagy eltérés található. Míg a délebbi vidéken állandó rönkház-falvakban laknak a pónik, addig északabbra jópofa iglu falvakban. Legfontosabb falujuk Snowpitt, ami a legenda szerint a hólovak első települése volt. Az összes különálló törzs Snowpittben gyűlik össze mindenféle fontos ünnepségekre, fesztiválokra meg a hosszú sarki éjszakák idején, amikor az ég totálisan elfeketül náluk.
Ám eltérő vidékek és törzsektől ide vagy oda a Jakut pónik mind egyöntetűen kiváltképp vendégszeretőek a látogatókkal szemben. Náluk létezik és óriási jelentőséget tulajdonítanak az úgynevezett vendégbarátságnak, ami annak a következménye, hogy egy kétségbeejtően zord környezetben éltek és élnek sokáig. Egyesek azt feltételezik, hogy ez annak köszönehető, hogy a legmélyebb északi vadonban még mindig a windigók bolyonganak, akik azonnal gyors, fagyhalált hoznának arra a pónira, aki nem barátságos. A windigók és a jakut pónik közötti kapcsolat rendkívül bonyolult.
Ez a barátságosság azonban soha sem összetévesztendő a gyengeséggel. Az Észak hemzseg mindenféle fagyos bestiától, amelyek egyes arányban egyre vérfagyasztóbbak 😝 lesznek, ahogy haladsz észak felé. Bár ezek a pónik megértik, elfogadják és a halált az élet természetes részének tekintik, azzal is tisztában vannak, hogy az élet küzdelem. S ebben a mentalitásban a patájuk szakadtáig küzdenek. A táltos sámánjaik éppen ezért varázslatos jéglándzsákat készítenek, amelyek keményebbek bármilyen acélnál, felfedőzőik és harcosaik nagy örömére.
Néhány, a Jeges tenger közelében élő pónitörzsről ismeretes, hogy megszelídített fókákat használnak, illetve összebarátkoztak az erdőkben élő hatalmas északi farkasokkal.
De hab a tortán, hogy az északi hómező túltengésben szenved mágikus
energiából, ami az Equestriai kutatók figyelmét is felkeltette a
régióra, újra felfedezve így rég elveszett kuzinjaikat a hómezőn. Az
északi vidék bővelkedik mindenféle szellemekben. Erre mind az angol 'spirit' mind pedig a 'ghost' szónak megfelelőt értem.
A spirit magáért beszél, a szellem szellemek pedig a nyugtalanul
elhullott pónik szelleim ezen a területen, akinek szüksége van a sámán
segítségére a tovább lépéshez. Ez egy rejtély a póni kutatok számára,
hogy miért. Az egyik elmélet szerint a világ mágikus mezeje a sarkokon
nyilvánul meg a legerőteljesebben, ami lehetővé teszi a szellemek
számára, egy test fenntartása nélkül létezzenek a mágikus mezőből.
 |
| Házi fóka! |
Magyarul, a sarkvidék egy mágikus aranybánya, amelyet sokak és sokféle célból szeretnének kiaknázni. A jakut pónik azonban fáradhatatlanul figyelmeztetik a szerencsevadászokat a hómezőt jelentő falak nélküli, láthatatlan labirintusról, a gleccserek vermeiben lakozó leviatánokról, és a farkasordító szélben megbújó windigókról. Bármely gyűlölködő, ártó szándékú személy próbálná meg magának követelni a jégmezőt, a windigók elevenen tépnék széjjel, amint kiteszi a lábát egy biztonságosabb településről. Mások megfogadják a hópónik tanácsát, és távol maradnak a vadontól.
Kábé ez a lényeg, srácok. Remélem sikerült segítenem nektek lehűlni ebben a kánikulában így nyárközepén. Elvégre mi másért írnék nektek hólovakról a nyár közepén?
Remélem sikerült valami újat mondanom nektek vagy csak felkeltenem az érdeklődéseteket a hópónik iránt.
Ha van valamilyen igényed, milyen témával bővítsem a Hunbronys pónciklopédiát legközelebb írd meg kommentben. Valszeg, úgy se ír majd senki, de úgyis találok valamit.
