A bolyhos jakut pónik varázslatos világa

 

Amikor jó ideje nem posztoltam semmit a blogon, mert nem igazán láttam értelmét, mert póni uborkaszezon van - zsinórban 3 éve. Annak sem látom értelmét, hogy arról posztoljak, mit rajzolt Mike vagy Hannah az amerikai Gyergyószentmiklósról, hol milyen kon lesz, amire úgy se megyünk, illetve, milyen menőséggel rukkoltak elő megint a kínaik, amiket úgy sem hoznak ide. 

Ilyenkor gondoltam azért fél évente feldobok valamit jelezve, hogy a világ pörög, de a póni az örök és elpusztíthatatlan. 

Ennek apropóján gondoltam hizlaljuk kicsit a Hunbrony pónciklopédiáját, és olvassatok valami majdnem érdekeset, aminek köze van a pónikhoz. Ez egy jó cikk lesz, mert mind a varázs mind az igazi pónikhoz köze lesz. És talán segít nektek kicsit lehűlni ebben a pokoli hőségben!

Mint kábé majdnem minden pónis jelenség, ez is a 4chanen látta meg napvilágát valamikor 2021-ben. Gondolom, akik a blog témáját adó miliőben mozognak, már legalább valahol belefutottak az aranyos, bundás sarki lovakba. Pláne, hogy egy időben rendkívül népszerűek voltak a fandomon belül és regények, zenék, de még snowpony márkájú tea is született belőlük. Ebből egyenesen következett, hogy masszív lore-t hizlaltak köréjük.

Folytatás a törés után! 

Kezdjük akkor ott, hogy mik is ezek! Egyszarvúakkal, pegazusokkal, kirinekkel ellentétben a hópónik létezését sikerült igazolnunk a világunkban. 

Hópónik természetes környezetükben.

Ezek Szibéria rideg vidékén sztyeppelő másfél méteres lovak, akik annak a lóhordának a leszármazottai, akik segítségével Dzsingisz kán annak idején elfoglalta a fél világot. Mostanra azonban már vidáman barangoló nagyon szőrös pónik lettek. Mert ez az egyik fő ismertető jegyük, hogy bolyhosabbak, mint az átlagos pónik,mert ott vannak a kies tundrán. 

A fiktív verzióknak ugyan ilyen hosszú bundája van. Bundájuk és sörényük gyakran átmenetes, majdnem mindig van zoknibundájuk, hókájuk és más bunda mintázatuk, de mindig megtartják barnás, földes színüket. Erre szükségük is van, mivel a szokásos pónis rikító színeikkel túlságosan is kitűnnének a hóvidékből a ragadozóknak. 

A lore szerint a jakut pónik egy földpóni törzs volt, akik szembeúszva az árral, a windigó télvész idején, amíg a legtöbb póni délre majd később Equestriába menekült ők még északabbra mentek. Nem tisztázott, hogy szándékosan csinálták-e vagy egyszerűen eltévedtek, de a lényeg, hogy messzebbre keveredtek, mint póni valaha járt előttük. (Gondolom, úgy voltak vele, hogy arra közelebb van a dél vagy ilyesmi.) Végül letelepedtek a Mt. Everhoofon túli vidéken, messze a Kristály Birodalom mögött, amely még csak felfedezve vagy térképezve se volt előtte. 

Vagy csak ilyen Micimackó szinten.

Azonban a túlbolyhosulásos földpónik élete nem egyszerű ám odafönt. Déli rokonaiktól eltérő képességeket, készségeket és mágiát fejlesztettek ki maguknak. A kötelező és szinte említést sem érdemlő hideghez való alkalmazkodáson túl, egyik speckó képességük az úgynevezett "hójárás". (Snowwalking) 
Ahogy a neve is sugallja ezzel anélkül tudnak a hó felszínén járni, hogy belesüppednének vagy teljesen elsüllyednének benne. Egy vidéken ahol több méterben áll a hó ez egy igazán életmentő képesség. A pegazusok felhőjárásával ellentétben azonban ez nem egy velük született dolog, hanem megtanítják nekik csikó korukban. Ezt úgy csinálják, hogy a csikóknak addig kell vágtázniuk a havon, amíg egyetlen egy hópelyhet sem zavarnak fel. Akik pedig még nem tanulták meg, azoknak hókotróként kell gázolniuk a szügyig érő hóban.  Ugyanilyen képességük van a jégen járásra is, hogy ne csúszkáljanak rajta, illetve ne szakítsák be maguk alatt.

Az egyik kedvencem, hogy az intézményesült egyszarvú-varázslattal ellentétben, inkább a zebrákéhoz hasonló sámánisztikus mágiát gyakorolnak. Minden törzsnek van egy saját táltos jellegű sámánja. Ők különböző amuletteket, rúnákat, és talizmánokat készítenek a saját erősen mágiával átitatott bundaszőrükből, és még a szellemvilággal is kommunikálnak, beleértve az elhullott pónik szellemeit is. Míg az equestriai pónik ódzkodnak a "nekromancia" ilyenféle köznapi használatától, a hópónik számára teljesen evidens, hogy nem hagyhatják szeretteik szellemét a plútói fagyban bolyongani örökké, ezért kötelességük tőlük búcsút venni és átvezetniük őket a túlvilágra. 

Bundájuk mellet a második kulcs ismertető jegyük, hogy imádják a halat. De nagyon! Hozzáedződtek a húsevéshez, mint kiegészítő táplálék azon a vidéken. De ugyanúgy esznek füvet, gyökereket, bogyót, fenyőmagot, moszatot, gombát meg mindent, ami egy ilyen vidéken található.

A jakut pónik a tajga-tundrán keresztbe-hosszában el vannak terjedve és a különféle törzsek és közösségek között nagy eltérések lehetnek. Míg a délebbi vidéken állandó rönkház-falvakban laknak a pónik, addig északabbra jópofa iglu falvakat preferálják inkább. Legfontosabb falujuk Snowpitt, ami a legenda szerint a hólovak első települése volt. Az összes különálló törzs Snowpittben gyűlik össze mindenféle fontos ünnepségre, fesztiválokra meg a hosszú sarki éjszakák idejére, amikor az ég totálisan elfeketül náluk. 

Ám eltérő vidékek és törzsek ide vagy oda a Jakut pónik mind egyöntetűen kiváltképp vendégszeretőek a látogatókkal szemben. Náluk létezik és óriási jelentőséget tulajdonítanak az úgynevezett vendégbarátságnak, ami annak a következménye, hogy egy kétségbeejtően zord környezetben éltek és élnek mindmáig. Egyesek azt feltételezik, hogy ez annak is köszönhető, hogy a legmélyebb északi vadonban még mindig windigók bolyonganak, akik azonnal gyors, fagyhalált hoznak arra a pónira, aki nem barátságos. A windigók és a jakut pónik közti kapcsolat rendkívül bonyolult. 

Ez a barátságosság azonban soha sem összetévesztendő a gyengeséggel. Az Észak hemzseg mindenféle fagyos bestiától, amelyek egyenes arányosságban egyre vérfagyasztóbbak 😝 lesznek, ahogy haladsz észak felé. Bár ezek a pónik megértik, elfogadják és a halált az élet természetes részének tekintik, azzal is tisztában vannak, hogy az élet küzdelem. S ebben a mentalitásban a patájuk szakadtáig küzdenek. Táltos sámánjaik éppen ezért varázslatos jéglándzsákat készítenek, melyek keményebbek bármilyen acélnál, felfedőzőik és harcosaik nagy örömére.

Néhány, a Jeges tenger közelében élő pónitörzsről ismeretes, hogy megszelídített fókákat használnak, illetve összebarátkoztak az erdőkben élő hatalmas északi farkasokkal. 

 

De hab a tortán, hogy az északi hómező mágikus energia túltengésben szenved, ami az Equestriai kutatók figyelmét is felkeltette a régió iránt, újra felfedezve rég elveszett kuzinjaikat a hómezőn. Az északi vidék bővelkedik mindenféle szellemekben. Erre mind az angol 'spirit' mind pedig a 'ghost' szónak megfelelőt értem.
 A spirit magáért beszél, a szellem szellemek pedig a nyugtalanul elhullott pónik szelleim ezen a területen, akinek szüksége van a sámán segítségére a tovább lépéshez. Ez egy rejtély a pónikutatok számára, hogy miért. Az egyik elmélet szerint a világ mágikus mezeje a sarkokon nyilvánul meg a legerőteljesebben, ami lehetővé teszi a szellemek számára, egy test fenntartása nélkül is létezni tudjanak a mágikus mezőből. 

Házi fóka!

Magyarul, a sarkvidék egy mágikus aranybánya, amelyet sokak és sokféle célból szeretnének kiaknázni. A jakut pónik azonban fáradhatatlanul figyelmeztetik a szerencsevadászokat a hómezőt jelentő falak nélküli, láthatatlan labirintusról, a gleccserek vermeiben lakozó leviatánokról, és a farkasordító szélben megbújó windigókról. Bármely gyűlölködő, ártó szándékú személy próbálná meg magának követelni a jégmezőt, a windigók elevenen tépnék széjjel, amint kiteszi a lábát egy biztonságosabb településről. Mások megfogadják a hópónik tanácsát, és távol maradnak a vadontól.

Kábé ez a lényeg, srácok. Remélem sikerült segítenem nektek lehűlni ebben a kánikulában így nyárközepén. Elvégre mi másért írnék nektek hólovakról a nyár közepén?

Remélem sikerült valami újat mondanom nektek vagy csak felkeltenem az érdeklődéseteket a hópónik iránt.

Ha van valamilyen igényed, milyen témával bővítsem a Hunbronys pónciklopédiát legközelebb írd meg kommentben. Valszeg, úgy se ír majd senki, de úgyis találok valamit.