2015. szeptember 12.

Perspektíva #01 - EqG Retrospektív




Howdy emberek! c: Mivel napról-napra egyre jobban közeledik az újabb - immáron harmadik, Friendship Games névre hallgató - Equestria Girls film, így öreg Köves bácsi úgy gondolta, ideje lenne egy kisebb fajta visszatekintés keretei között megvizsgálni ezen spin-off filmsorozat  és a közönség kapcsolatát az idő szövedékén keresztül...


Az Equestria Girls létezéséről először 2013 első felében, még a rövidre zárt harmadik évad vége felé szivárogni az információ morzsák, végül 2013 augusztus 24-én robbant be a köztudatba. Megjelenésekor relatíve megosztó státuszt szerzett fandomon belül ez az "új út", mely nagyban eredeztethető a harmadik évad rövidre fogása, valamint ezen évad zárásának - Twilight alikornizációjának kérdésköre - erősen disszonáns fogadtatása nagyban rányomta bélyegét a filmre... 

A fandomon belül erősen érezhető volt egyfajta belső konfliktus ezen filmmel kapcsolatban, mely két tábor kialakulását hozta magával... Sokak kritizálták a humán karaktermodellek dizájnját, relatíve egyszerű történetét és tipikusan amerikai sulis tinidrámáiból kölcsönzött alapkoncepcióját, valamint ezt a tényt, melyről korábban is megemlékeztem, hogy nagy valószínűséggel emiatt a film miatt lett megkurtítva a 2012/2013-mas évad, valamint a filmek spin-off jellege ellenére sokkal jobban bele avatkozott az MLP univerzumba, mint sokan várták.Rajtuk kívül persze voltak olyanok is akik nyomban szívükbe fogadták az EqG világával bővült univerzumot, minden lakójával együtt. Röviden összefoglalva: egy eléggé nagy vízválasztónak lehet ezt a filmet tekinteni az MLP-vel és a brony fandommal kapcsolatban.



Ezután kicsivel több mint egy évvel később - egész pontossan 2014 szeptember 27.-én - újra becsapott az EqG bomba, jelen esetben a hasonlóan tipikusnak tekinthető musical-es, Ki mit tud?-os alapkoncepcióval fűszerezett meg, melyet akkoriban jó pár néhány perces kisfilmmel promózott szeretett Hasbrónk. Ha visszaolvasunk ezen erre felé is észre lehet venni e fent említett konfliktus kiteljesedése látható, mely a témával foglalkozó posztok döntő többségét puskaporos hordóvá változtatta, ám ahogy haladt előre az idő kereke a film megjelenése felén úgy halkultak ez a konfliktus ágyú dörgései... 

És mi történt ez óta? 

Az erős negatívnak hangok elhalkultak, eltompultak, mondhatni lenyugodott a hangulat, mely szerény véleményem szerint együtt járt az EqG-ről pozitívan gondolkodok, kedvelők arányának növekedésével a fandom berkein belül. Ha egy nagyon bagatell és erősen out of context hipotézissel élhetnek akkor az Equestria Girls-t közel párhuzamba lehet állítani az okostelefonok rohamos kijelző növekedését körül lengő mizériával, avagy 2011-ben sokak erős nem tetszésüket fejezték ki a kezdeti 5 col fölé nyúló phabletek akkor óriási méretű kijelzőin, míg mára egy-egy középkategóriás modell rendelkezik ekkora megjelenítővel, magasabban meg a 5.5-6 inch-es kijelző sem ritka… Itt is és az EqG-vel kapcsolatban nagyban hatott, hogy úgymond az emberek megszokták az újítást, valamint a marketing gépezet megfelelő erővel sulykolta belénk az “újítások szükségességét” melyek mondhatni kéz a kézben járva alakították át az igényeket.

Sokak buksijában felmerülhet a kérdés, hogy öreg Köves bácsi melyik “oldalon” is állhatott ebben az "epikus csatában"… A szemfülesebbek talán észrevehették a sorok között elrejtett álláspontomat, de nyíltan kimondom; alapvetően soha sem sikerült megkedvelnem ezeket a spint-off filmeket. Tudom, tudom enyém rossz… Kezdetben hatalmas rage-ek hagyták el ajkaimat, melyben erős nem tetszésemet fejeztem ki - az erősen szabados példát erre felé találhatják a kedves olvasók mely dicső ősi fórumunk megfelelő témájába vezet... - , ám mára inkább teljesen semlegesen gondolok rájuk. Nem kifejezetten szeretem ezeket a filmeket, valamint nem várom tűkön ülve a folytatás, de a rajongóit nem akarom el tántorítani rajongásuk tárgyától...

Funfact: vén Rúna Köves bácsi nem kifejezetten szereti a spoilerek és a hype intézményét, így nem nagyon tekintett bele a Friendship Games promó videóiba még... Tudom, tudom... Enyém rossz... Egy szó, mint száz nem nagyon akarok mélyre menő következtetéseket levonni a végső produktum megnézése előtt... Yep, eztet lenni egy kifejezetten hülye szokás, de mint mindig: Enyém Rossz I:

Végül pár kérdés elé állítanám kedves olvasókat a kommentszekcióban:

Ti melyik oldalon is áltatok ebben a kezdeti konfliktusban? Mindig is szerettétek az Equestriai Lányok pasztellszín világát, soha sem sikerült szívetekbe fogadni, vagy csak az idő előre haladtával kedveltétek meg őket? Ha az utóbbi volt a helyzet, mi változtatta meg a véleményeteket?


Köves el...