2013. július 30.

Equestrai Lányok

Hosszú, viszontagságokkal teli napok után, bár a sors ott tett keresztbe, ahol tudott, végre közzé tehetem a sokak által várt (mások által annál kevésbé) Equestria Grils magyar feliratos változatát.

A filmben Hajnalcsillám koronáját ellopják és átviszik egy másik világba. Mivel a Harmónia Elemei nem működhetnek a varázslat eleme nélkül, utána kell mennie, hogy visszaszerezhesse. Ehhez azonban be kell illeszkednie ebbe a furcsa új világba.




Lejátszási lista, hogy egyben is megnézhessétek.

A film letöltése
Felirat letöltése
Magyar szinkronos változat letöltése

Hivatalos Minimax szinkron:



Lejátszási lista, hogy egyben is megnézhessétek.


21 megjegyzés:

  1. Remek! Végre meg tudom majd nézni normális minőségben is, amint rendes net közelébe kerülök :D

    Mindamellett azt hiszem kapva kapok az alkalmon és kifejtem a véleményemet, természetesen a spoilerek elkerülésével.

    Eleve elég vegyes érzelmekkel már a film létezését is. Eleve az alapkoncepció bosszantott, mivel semmi más célja nem volt, csak a célközönség korának lentebb tornázása. Nem baj, adjunk neki egy esélyt.

    Lényegében pontosan az lett, amire számítottam. Az egész film arról szól, hogy az előre sejthető (akarom mondani tudható) végkifejletig erőltetett menetben végigpasszírozza a cselekményt, a "kötelező elemek" közbeiktatásával. A legfájdalmasabb pont nekem az egészben pont ez a rohanás volt, ami már elkezdődött rögtön az elején és Lunánál csúcsosodott ki szerintem (na az azért már tényleg nevetséges volt). Szerencsére mindeközben szakítanak azért időt a megszokott sziporkázásra, amitől igazából az egész nézhetővé és akár élvezhetővé is válik.

    A másik problémás része nekem a 2 (azaz kettő) darab új szereplő. Az egyiknek a tettei egyáltalán nem idomulnak az ambícióihoz, a másik pedig nem is tudom miért volt egyáltalán. Ja igen, mert kell. Pedig a design és a névválasztás alapvetően tetszett, főleg a kanca esetében.

    Az egészhez jött még pár logikai bukfenc (akarom mondani hátraszaltó), de gondolom mindig ez van, ha felülről "beleugatnak".

    Mindazonáltal szerintem nézhető, mert a szokásos FiM színvonal azért át-átcsillámlik a készítők által felfedezett lyukakon.

    Még egy apróság. Ha Celestia az igazgató, akkor megnézném a polgármestert. Vagy az elnököt...

    VálaszTörlés
  2. Meh. Letöltöttem a filmet, de túl jó minősége és szaggat :D

    VálaszTörlés
  3. a fordító erőltesse meg magát daloknál, a lektor vegyen egy helyesírási szabályzatot, thorin meg szóljon, ha másnak adja a munkát, amit már valaki elkezdett (és szólt is neki erről)

    nem kéne, hogy a gyorsaság a minőség rovására menjen

    VálaszTörlés
  4. A fordító önként jelentkezett, már hetekkel a HD minőségű videó előtt, a lektor hajnal négyig gyúrta a szöveget, szinte minden mondatba belejavítva, Thorinról meg négy hónapja nem is hallottunk.

    Ebből én nem akarok sértődést senki részéről, a negyedik évad felirataira természetesen abszolút prioritást élveznek majd a fordító csapat korábbi tagjai.

    VálaszTörlés
  5. FAIL.
    Bekapcsolom az első videót, eljutok xy percig, Rarity: 'ugye nem hagytad otthon?'... . . .
    ERROR

    :D

    VálaszTörlés
  6. rókuc!

    azt ugye tudod, hogy azokat a pónitesóinkat fikázod a saját figyelmetlenséged miatt (mivel thorin már tényleg réges-réges-rég nem pónizik), akik évek óta, nap mint nap, saját szabadidejüket nem kímélve odateszik magukat, és gondoskodnak róla, hogy nekünk is legyen pónis tartalom, lehetőleg magyarul?

    köszönjük inkább meg együtt a munkájukat.

    KÖSZÖNÖM!

    VálaszTörlés
  7. Igaza van az előttem szólónak!
    Inkább megbecsülni kell azt az embert aki időt és türelmet szentel mások szórakoztatására.

    ! -KÖSZÖNÖM- ! ,és így tovább.

    Üdv.:Piropont



    VálaszTörlés
  8. Szkeptikus voltam, de tetszett!

    VálaszTörlés
  9. Nite, a félmunkát nem dicsérném, a Minimax is sok időt elcseszett a szinkronjával, mégsem lett jó.

    VálaszTörlés
  10. kedves anon,
    dicséretet senki nem vár asszem, mint ahogy "ez szar, az szar" jellegű fikázást sem.
    konstruktív kritikát, és a fandomban aktív segítőket viszont igen.

    VálaszTörlés
  11. Hmm az lehet, de ne feled azt se hogy ők pénz is kaptak - kapnak érte, és nem hobbiból ,szórakozásból csinálják.

    "Én meglátásom a Minimax-all kapcsolatba meg, hogy épp gyorsan és minél kisebb költségvetésből akarták lebonyolítani az egészet. Ez nekik csak tömegtermék."
    ---ÉS NEM IS DICSÉRIK---

    Még valami nincs senkinek megtagadva hogy saját maga csináljon fordítást !
    Szerintem nem lenne gond ha egy adott videóhoz több fordítás is létezne, és szerintem szívesen kitennék az oldalra a TI munkáitokat is, és akkor lehetne válogatni. :)

    Aki eddig nem foglalkozott fordítással az nem tudhatja mi munka van akár egy egy szerű képregénnyel is nem hogy egy videóval.

    --És igen is nem bántani kéne az embert hanem bátorítani és lelesittelni.
    Tény ha hiba van az adott dologba, azt szép szóval is lehet közölni és meg lehet tenni a javításhoz való lépéseket. ---

    "EZT SENKI NE VEGYE SÉRTÉSNEK NEM ANNAK SZÁNTAM, CSAK EGY VÉLEMÉNY."

    VálaszTörlés
  12. Nekem nagyon tetszett.

    VálaszTörlés
  13. Nekem is nagyon tetszett. Kár, hogy ilyen rövid volt.

    VálaszTörlés
  14. @Nite SHU

    ha jól megnézed, thorin neve még mindig ott van a társszerkesztők között, jogosan feltételeztem tehát, hogy van még köze a dolgokhoz. hogy ez nem lett frissítve az nem az én figyelmetlenségem

    és képzeld, a 3. évad legtöbb részét én fordítottam a hunbronynak. tudom, hogy mennyire hálátlan munka, de ez nem változtat a tényen, hogy az egész évad felirataiban összesen nem volt annyi hiba, mint ebben a filmben. ha már csinálunk valamit, csináljuk rendesen, nem?

    VálaszTörlés
  15. rrroka:

    félreértés ne essék, tudom, hogy te fordítottad a 3. évadot, le is meóztam, és tényleg az egyik legigényesebb felirat, amit valaha láttam.

    az én problémám csak az, hogy thorinhoz hasonlóan rólad se lehet tudni semmit, ráadásul fórumot nem olvasod, blogot nem olvasod, felhúzod magad, mert más meg meri csinálni a feliratot amin te is dolgozol, és mások kemény munkáját szólod le, amivel esetleg elveszed a kedvüket a további karitatív tevékenységtől, amivel az összes olvasó csak rosszul jár.

    Igen, thorin is kib.szott velünk, mert úgy tűnt el, hogy nem lehet tudni, visszajön-e, de rakott le az asztalra annyit, hogy ne lehessen letörölni a szerkesztők közül. Ugyanakkor az, hogy Bitter az új főszerkesztő, és a hunbronys googlegroupos emailcím, amin minden szerkesztő elérhető, kint van a főoldalon, és annak idején öles betűkkel post is készült minderről, úgyhogy ne mondd nekem, hogy nem a te figyelmetlenséged.

    VálaszTörlés
  16. Fejezzétek be!
    rrrokamokának igaza van, hogy értesítenem kellett volna a felirattal kapcsolatban őt is, és a feliratnak tényleg vannak hibái.

    Nitenak is igaza van, hogy a hibákra történő figyelemfelhívás mehetett volna szofisztikáltabban és nincs sok kapcsolatom rrrokamokával, tehát az ő részéről is hasznos volna némi aktivitás, ez elérhetőségek nincsenek elrejtve, egy másik felirattal kapcsolatban írtam kb. két napja és várom a választ.

    Van egy kis kavar most a dolgokkal kapcsolatban, mióta Thorin eltűnt, sokakkal ő tartotta közvetlenül a kapcsolatot és ő szervezte a dolgokat.

    VálaszTörlés
  17. Nekem nagyon tetszett,bár azért ehetett volna jobb is.

    A végén szerintem az a démon szerű lény nem illett oda,de mikor Twilight visszatért,az a rész már tetszett.
    Az animációk se jöttek be annyira, jól át voltak formálva a karakterek,de Celestia és Luna arca szerintem csúnya lett, főleg hogy Lunát fel se lehetett ismerni o.O
    Valamint egész film alatt olyan érzésem volt,mintha egy egyszerű brony animálta volna a filmet.
    A történet tetszett,de a részletek túl sablonosak voltak. Néha már-már kiszámítható volt a következő képkocka.

    De ezek ellenére elmondhatom, hogy kellemeset csalódtam benne. Akár többször is megnézném :D

    Köszönöm a fordítást! ^^

    VálaszTörlés
  18. hú de vártam már a fordítást!

    VálaszTörlés
  19. Szívesen kölcsönvenném Pinkie Pie-t egy évre. Olyan vicces. :D

    VálaszTörlés
  20. Az Intró Nagyon Jó!Minden Tetszik benne!
    Hogyha Tehetném Én a Lányoknak A Barátja Lennék

    VálaszTörlés