Avagy
tanuljunk írni együtt.
Eljött a második feladat ideje, ami egyben az első értékelést is jelenti.Összesen hét résztvevő próbálkozott, és mindegyiküknek szeretnék gratulálni, egyben remélem, akik most nem tudtak részt venni, hamarosan csatlakoznak.
Íme a nevezők és műveik, nagyjából érkezési sorrendben (ha valaki más néven kíván megjelenni, az levélben küldje meg):
Breiterbach Ádám: Octavia
Domonics Máté: Twilight Star
Shadow Lightning: Shadow Lightning
Leaderothala: Fake Flower hercegnő
Ez halott link:
Anne: Dream Catcher (kritika)
Mindegyiküktől kérem, hogy a továbbiakban ne változtassanak a beküldött darabokon, így lehetővé téve az értékelést és a hibákból tanulást mindenkinek.
Ha később javított változatot kíván valaki bemutatni, akkor azt természetesen kirakjuk.
Az értékelés és véleményezés itt található.
Már amit magam követtem el.
Ismételten jelzem, minden résztvevő egyik feladata az értékelés is, azaz az elkövetkező napokban olvassátok el a többiek műveit és adjatok rájuk értékelést, véleményt, mondjátok el róla a gondolataitokat.
Ez persze minden nézőnek is lehetőség, sőt, kérem, hogy ti is tegyétek meg, ha van kedvetek és időtök rá. Minden ilyen értékelést szintén kirakunk (vagy a megjegyzések közt adjátok meg a linket.)
És akkor jöjjön a várva várt pillanat, a második feladat leleplezése:
Nem eveznék messzi vizekre, a leírás terén számos további téma vár még mindenkit.
Jöjjön egy kis tájleírás, vagy épület leírás avagy helyszín leírás.
Második feladat: Környezet bemutatása.
Minimális
karakterszám: 2000 (ezt most vegyük figyelembe lehetőleg)
Maximális
karakterszám: 5000
Feladat: Mutass be egy tájat, helyszínt vagy épületet. Lehet kitalált vagy a sorozatban már bemutatott hely, viszont mindenképpen kapcsolódjon a pónik világához. Nem szükséges állóképpel dolgozni, cselekmény vagy akár rövid történet is lehet, de a környezet bemutatása legyen a központban.
A karakterszámok most is szóközzel együtt értendőek, mintegy egy-három oldalas művet jelentenek.
A kész műről egy linket (ahova feltöltötted) kérek levélben, a kívánt névvel, ha nem a levelezésnél használtat szeretnéd itt látni.
A karakterszámok most is szóközzel együtt értendőek, mintegy egy-három oldalas művet jelentenek.
A kész műről egy linket (ahova feltöltötted) kérek levélben, a kívánt névvel, ha nem a levelezésnél használtat szeretnéd itt látni.
H-helyszín? O.o Jó, most bántam meg, hogy nem az előzőben vettem részt T_T
VálaszTörlésBwáh, de nem menekülhetek örökké a helyszínbemutatások elől, ideje erőszakosan megütközni ellenségemmel B(
FakeFlower hercegnő leírása engem megfogott :O emlékeztet egy picit Nyxre ami miatt szinte azonnal beleszerettem :D
VálaszTörlésAkkor ide szúrom be az én véleményem, bár ebben a formában gyorsan követhetetlen lesz, hogy ki mit gondol miről... persze jobbat én sem tudok, esetleg azon kívül hogy az értékelést tartalmazó google dochoz kaphatnánk szerkesztési jogot és más színnel beleírunk / kommentezünk (ezzel az a baj hogy figyelni kell hogy ne tegyék tönkre a beírogatók az eredeti kritikát, de asszem a tulaj vissza tudja vonni a nem szimpatikus változtatásokat)
VálaszTörlésbocs kicsit elszaladt velem a póni.
Végül egy hülye kérdés a második feladattal kapcsolatban: "kapcsolójon a pónik világához" ez alatt pontosan mit értessz? a pónik világában lévő helyszínek miben kapcsolódnak a pónik világához, pl egy erdő vagy egy cukrászda esetében? legyenek benne pónik, vagy mi a szösz?
Az átláthatóságra ez volt ez eredeti tervem is (azaz a bejegyzésbe is bekerül majd.)
VálaszTörlésAnnyiban kapcsolódjon, hogy egy MLP-s helyszín legyen. A leírást olvasva felmerült bennem, semmi nem utal arra, hogy pónikról írjunk, és bár vagyok ellene a más világoknak, itt maradjunk a póniknál.
A sorkizárt ellen az általad is alkalmazottak a megfelelő megoldás, illetve az elválasztás, amivel elérik, hogy ne legyen nagy hézag a szavak közt (és persze gyakran vezet az elválasztójelek sormintájához.)
Nos akkor előszöris.
VálaszTörlésKöszi a kritikákat. mivel szinte teljesen láma és kezdő vagyok az ilyenekben inkább hallgatok a tapasztaltabbak tanácsaira ^^
Nite: A te kritikádat is köszönöm. És igen igazad van. Valóban Skizofrén volt egy
darabig mivel az ő története sokkal bonyolultabb mint amit le lehetne szépen írni egy OC leírásban.
Nade mivel sem kritikus sem nem értek hozzá de Thorin kérésének eleget téve akkor énis mondok véleményeket:
Octavia: Valóban nincs rajta mit ragozni jól bemutattad őt, de nekem is feltűnt az elején hogy nem teljesen esett le hogy róla van szó.
Twillight Star: Rövid és lényegre törő, de tényleg eléggé "kevés" ,mivel valóban ennyiből nem lehet eléggé kikövetkeztetni, hogy hogyan reagálna bizonyos helyzetekben.
Dream Cacher: nos összességében megállja a helyét de valahogy....kicsit keveset tudok kihámozni belőle a személyiségét illetően. Főleg a belső tulajdonságokra gondolok.
Aurora Light: Szép a történet de ebből is kicsit nehezemre esik kihámozni a karakter tulajdonságait
Juniper: Az ő sztoria viszont tetszik. ^^ valahogy megfogott olyan mély és negatív érzéseket sugároz hogy érzem. érdekes karakter.
Shadow Lightning : Nos Oc bemutatásnak Jó, de itt is hiányos mivel szintén nem lehet tudni hogy milyen szituációban hogy reagál.
Fake Flower: Igen tudom hogy kusza. Kort valóban elfelejtettem beleírni ( my fault) és idővonalban se helyeztem el. Hatalmi szférát szándékosan nem írtam mivel nincs jelen a közvetlen uralkodásban. az ékszerekre meg nem is gondoltam o.o
Thorin: jah pont ezért nézek hülyén, hogy lehet kitalált helyszín, de ha nem volt benne eddig a sorozatban, csak a hely leírásából nem fog kiderülni hogy egyáltalán köze van az MLP-hez. vagy akár akkor sem, ha a sorozatból veszem, pl az éttermet ahol a jegymester részben Twilight kiül kajálni, miben lesz más mint egy sima étterem azon kívül hogy pónik ülnek benne és virágok vannak az étlapon? vagy ennyi elég is? :)
VálaszTörlésTökmás, sejtem hogy elfoglalt lehetsz mint atom, de szoktál ficeket írni, nem akarsz te is beszállni a buliba? (tanuljunk írni együtt). Nyilván mi nem tudunk olyan releváns kritikákat írni majd, de jó gyakorlás és jó móka ^^
Leaderothala: így már értem, a nagyon összetett karakterekről nehéz írni főleg röviden. lehet hogy csak túl nagy fába vágtad a fejszéd (ami érthető ha ő a kedvenc oc-d)
Hamarosan szerintem csatlakozok a kritikusok sorához is, bár előbb lenne egy kérdésem:
VálaszTörlésA felső karakterhatár mennyire tolható ki? Az irományom írása közben, a vége felé közeledve rájöttem, hogy akármennyire vágom kurtára a végét, 5000 karakterbe nem fogok beleférni. Ha sikerül 6000 alatt maradnom, az elfogadható? ^^"
Nite: Ő nemcsak a kedven Oc-m hanem az én 3 elég rendesen Kidolgozott Oc-im egyike. és mivel a személyisége a szerepjátékok,sztorik alatt alakult ki így kicsit összetettebbé vált.
VálaszTörlésItt a saját megoldásom rá, lustaság nevében készült...
VálaszTörlésA határ nem kőbevésett, ha nincs külön kiemelve.
Köszönök én is minden kritikát. Naív módon azt hittem, hogy tökéletes, de ahogyan olvastam...Ez nem jó, az nem jó...és tényleg. Tényleg benne volt minden hiba, amit persze eddig észre sem vettem. De hiszen az egész azért van, hogy "megtanuljunk írni"! ^-^"
VálaszTörlésVélwményem:https://word.office.live.com/wv/WordView.aspx?FBsrc=https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fdownload%2Ffile_preview.php%3Fid%3D479719595379470%26metadata&access_token=100004133017675%3AAVKf6OfnzZxLr58IPNPQQRM_yhspan1FpLDuiotGXLb5mg&title=Kritik%C3%A1im.doc
Anne olvastam a kritikádat és hozzáfűznék valamit. Nem szeretnélek nagyon kijavítani, de az elején azt írtam a karakterről, hogy unikornis (lehet, hogy a szárny egy kicsit bekavart).
VálaszTörlésoops :D
VálaszTörlésKöszönöm a kritikákat, igen, hajlamos vagyok a szétszórt írásra :) Lehet, hogy van benne olyan, amit már mások írtak előttem, de csak Thorin és Nite kritikája volt meg, amikor elkezdtem.
VálaszTörléshttps://docs.google.com/document/d/1vY2HB4KyxqNc72OdhX27fh-E1W7RMF94flV1Dlrpaik/edit
Upsz.
VálaszTörlésItt szeretném megkövetni Anne-t, mivel nem ismertem fel az elkéretőzikben a tájszólást, és így otromba módon nekiestem. Sorry.
(Lapos kúszásban balra el.)
Thorin, semmi baj. :D
VálaszTörlésEgyébként sem akartam "tájszólásban" írni. Egy kritikusnak ez a dolga, hogy MINDEN apró részleten feltüntesse a hibákat, úgyhogy no para. :D
Kedves Thorin.
VálaszTörlésVan még rá lehetőség, hogy csatlakozzam? Sajnos hosszú ideig nem tudtam elérni a Hunbronyi oldalát, és így lecsúsztam az első feladatról.
De véleményed szerint nekem érdemes jelentkezni ide? Mert úgy érzem, hogy volna még hova fejlődnöm, még volna mit tanulnom a regényírásról.
Üdvözlettel: Molnár Tibor
(Bluedrake Miller)
Persze hogy van lehetőséged. Mindig mindenkit szívesen látunk a résztvevők közt.
VálaszTörlésSzvsz mindenképpen érdemes beszállni, általában az írásokra nem, vagy alig kapnak visszajelzést az írók, itt viszont mindenki kap többféle véleményezést is.
Akkor nekem mikorra kell csatlakoznom és hogyan?
VálaszTörlésAkkor mi a teendő, ha én megy már rég kitalált OC-t (Szépmező Szárnya) szeretnék tovább csiszolni?
Vagy az első feladathoz írsz, de ott nem biztos, hogy kapsz hozzá már bármit (sajnos nekem biztos nem lesz rá időm, bár...)
VálaszTörlésVagy a másodikhoz, ott túl sokat nem tudsz hozzátenni az OC-hez, max szereplője lesz a környezetnek, amit bemutatsz.
Netán vársz a harmadik feladatig, bár ezt nem javaslom, minek kimaradni...
Egyéb: Mikor zárhatok majd? hétvégére mindenki meglesz, vagy csak jövőhétre?
Mivel az előzőre sajnos nem sikerült elkészülnöm :(...erre mindenképp szeretnék írni,de én csak a jövőhét végére tudom befejezni.
VálaszTörlésHa lejár a határidő,szerintem én akkor is megcsinálom.
De ha belehúzok,lehet,hogy már hétvégére sikerül.
VálaszTörlés2 nap múlva kész! bocsi, de sok dolgom volt/van :(
VálaszTörlésÉn már elküldtem.Mikor kapok visszajelzést? ._.
VálaszTörlésZárás még legalább két nap (egyébként is így lenne, de ha jelezte Anne az időpontkérést, akkor biztosítjuk is ezt.)
VálaszTörlésVisszajelzést azelőtt nem hiszem, hogy küldök. Ha valaki mégis kimaradna, az majd jelezze, nem szándékos lesz, csupán a spamszűrő esetleg elfogyasztja a levelét:)
kösz Thorin :D
VálaszTörlésÉn már elküldtem,de nem kaptam visszajelzést.Csak olyat tudtam elküldeni,ahol le kell tölteni az irományomat.
VálaszTörlésVisszajelzést majd egy hasonló post formájában kapunk itt a blogon (amint Thorin lezárta a kört, és értékelte az írásokat - meglepődnék ha ez péntek előtt lenne).
VálaszTörlésDortona: Lehet, nem érkezet meg a cuccod, küld el ismét a biztonság kedvéért.
VálaszTörlésMindenki: aki még szeretne küldeni tegye meg gyorsan; lassan tényleg zárok...
Elküldtem egy másik e-mail címről,ez már csak jó lesz.
VálaszTörlésAmúgy a thorin@freemail.hu-ra kell?