Ismertető:
Az
esküvő másnapján hír érkezik a támadásról, a változányok
támadásáról, mert visszatértek.
A
történet nagy része harcról szól, nem is épp finom formában,
bár nem nagyon vérgőzös.
Kritika:
Nem
ezzel a kritikával fogok barátokat szerezni. Vélhetően nem is
írom meg ilyen hamar, ha egy másik hasonló című apróságba nem
futok bele, amelyik igen érdekes ellentétet állított ezen művel
szemben.
Az,
hogy egy-egy vessző kimarad megesik, viszont ha a párbeszédek
jelentős részénél nem kerül ki a gondolatjel ez elejére, már
nehezen elfogadható (mint ahogy az is, hogy ahol meg kikerül, ott a
gondolat jel utáni szóköz lesz az enyészeté. És akkor legyen
teljes már a morgás, valójában elválasztójelről beszélhetünk
– a gondolatjel hosszabb.)
Az
első bekezdést ezzel még nem tudhatom le, hiszen az őr, aki hírt
hoz Celesztiának, nem tudja merre találja. Nem baj, épp belefut a
hatosfogat tagjaiba, és velük eljut az uralkodóhoz. Vájt
szeműeknek feltűnt, hogy Celesztiát írtam, okkal, hiszen bár
minden nevet az eredetinek hagy meg az író, ezt az egyet ekként
használja határozottan. Chrysalis esetében is kimarad a „H”,
de ez nem olyan vészes, csupán nem éppen szép, főleg kétszer
egymás után.
Itt
kell megemlítenem az egyik leggyakoribb vesszőparipámat, a
beljebbezés hiányát. A bekezdéseket illik elválasztani
valamilyen formában, erre a leggyakoribb megoldás az első sor
behúzása, de kiválóan alkalmas a soremelés vagy bármi más is,
csupán legyen.
A
bekezdések tagolása időnként problémás, ami a kelleténél
hosszabb szakaszokat eredményez. Új téma új bekezdést igényel.
Ezután
belekezdünk a valódi történetbe, ami leginkább egy hosszadalmas
csatajelenet. Sajnos a követhetőség kissé nehézkes a darabosság
miatt, ráadásul a szereplők fokozatosan egyre messzebb kerülnek
saját maguktól. Applejack lándzsával döfködi át az ellenfelei
nyakát, vagy éppen szétrúgja a fejüket, RD is hasonlóan jár
el. Twilight és a többi csatamágus pedig lézersugarakat lövöldöz
(vöröset), amire válaszként a másik fél is így tesz (zöld
színben.)
Némi
érdekességként bukkan fel a történet OC-je, Sapphire Mane, aki
Twilight bátyját helyettesíti, bár vezetői képességei némileg
elmartadnak az elődjéétől. Ez ügyben sajnos Celestia sem áll
túl jól, és kedvenc tanítványa éppen szervezésből bukik
meg, amikor érthetetlen okból a harc elején nem gondol arra, hogy
a Harmónia Elemeit esetleg használniuk kell majd.
Valahol
a hatodik oldalig bírtam, ott adtam fel végleg az olvasást. Nem
konkrét okkal, csupán az események nem tudtak megfogni, az egyre
húzódó harc nem mutatott semmit, amiért érdemes volna tovább
maradni.
Értékelés:
Külalak:
A
mondatok magukban megállják a helyüket, sajnos együtt már
kevésbé, de ez nem ezen pont része, így talán itt teljesített a
legjobban az alkotás, ez sem túl sok.
A
bekezdések rendezése elengedhetetlen, akárcsak a párbeszédek
esete.
Három
pont
Tartalom:
Celestia
nem uralkodói fenség, a többik is eléggé eltértek saját
személyiségüktől, ráadásul itt nem látok rá okot.
A
történet mindeközben nagyon lassan halad, a harc kérdéses, hogy
az első oldalt megérdemli, nemhogy az egész művet hosszúságban.
Két
pont
Szubjektív:
Az
OC karakter leírása dobta fel egy cseppet a történet elejét,
majd sajnos ő is elsatnyulva csatlakozott a vérgőzösen magukat
harcba vető pónik seregéhez, nem ez az a világ, amit vártam,
vártunk.
Két
Pont
Beelőztél. :D És sajnos én is hasonló értékeléssel rukkoltam volna elő...
VálaszTörlésPontszámok terén szerintem fair voltál.
7/30... 23.3% Sajnos a számok is magukért beszélnek.