Kritika – Canterlot Ostroma

Egy rövidebb írás, talán picit rövidebb kritikája.

Ismertető:

Az esküvő másnapján hír érkezik a támadásról, a változányok támadásáról, mert visszatértek.

A történet nagy része harcról szól, nem is épp finom formában, bár nem nagyon vérgőzös.

Eredeti mű

Kritika:

Nem ezzel a kritikával fogok barátokat szerezni. Vélhetően nem is írom meg ilyen hamar, ha egy másik hasonló című apróságba nem futok bele, amelyik igen érdekes ellentétet állított ezen művel szemben.

Az, hogy egy-egy vessző kimarad megesik, viszont ha a párbeszédek jelentős részénél nem kerül ki a gondolatjel ez elejére, már nehezen elfogadható (mint ahogy az is, hogy ahol meg kikerül, ott a gondolat jel utáni szóköz lesz az enyészeté. És akkor legyen teljes már a morgás, valójában elválasztójelről beszélhetünk – a gondolatjel hosszabb.)

Az első bekezdést ezzel még nem tudhatom le, hiszen az őr, aki hírt hoz Celesztiának, nem tudja merre találja. Nem baj, épp belefut a hatosfogat tagjaiba, és velük eljut az uralkodóhoz. Vájt szeműeknek feltűnt, hogy Celesztiát írtam, okkal, hiszen bár minden nevet az eredetinek hagy meg az író, ezt az egyet ekként használja határozottan. Chrysalis esetében is kimarad a „H”, de ez nem olyan vészes, csupán nem éppen szép, főleg kétszer egymás után.

Itt kell megemlítenem az egyik leggyakoribb vesszőparipámat, a beljebbezés hiányát. A bekezdéseket illik elválasztani valamilyen formában, erre a leggyakoribb megoldás az első sor behúzása, de kiválóan alkalmas a soremelés vagy bármi más is, csupán legyen.

A bekezdések tagolása időnként problémás, ami a kelleténél hosszabb szakaszokat eredményez. Új téma új bekezdést igényel.

Ezután belekezdünk a valódi történetbe, ami leginkább egy hosszadalmas csatajelenet. Sajnos a követhetőség kissé nehézkes a darabosság miatt, ráadásul a szereplők fokozatosan egyre messzebb kerülnek saját maguktól. Applejack lándzsával döfködi át az ellenfelei nyakát, vagy éppen szétrúgja a fejüket, RD is hasonlóan jár el. Twilight és a többi csatamágus pedig lézersugarakat lövöldöz (vöröset), amire válaszként a másik fél is így tesz (zöld színben.)

Némi érdekességként bukkan fel a történet OC-je, Sapphire Mane, aki Twilight bátyját helyettesíti, bár vezetői képességei némileg elmartadnak az elődjéétől. Ez ügyben sajnos Celestia sem áll túl jól, és kedvenc tanítványa éppen szervezésből bukik meg, amikor érthetetlen okból a harc elején nem gondol arra, hogy a Harmónia Elemeit esetleg használniuk kell majd.

Valahol a hatodik oldalig bírtam, ott adtam fel végleg az olvasást. Nem konkrét okkal, csupán az események nem tudtak megfogni, az egyre húzódó harc nem mutatott semmit, amiért érdemes volna tovább maradni.

Értékelés:

Külalak:

A mondatok magukban megállják a helyüket, sajnos együtt már kevésbé, de ez nem ezen pont része, így talán itt teljesített a legjobban az alkotás, ez sem túl sok.

A bekezdések rendezése elengedhetetlen, akárcsak a párbeszédek esete.

Három pont

Tartalom:

Celestia nem uralkodói fenség, a többik is eléggé eltértek saját személyiségüktől, ráadásul itt nem látok rá okot.

A történet mindeközben nagyon lassan halad, a harc kérdéses, hogy az első oldalt megérdemli, nemhogy az egész művet hosszúságban.

Két pont

Szubjektív:

Az OC karakter leírása dobta fel egy cseppet a történet elejét, majd sajnos ő is elsatnyulva csatlakozott a vérgőzösen magukat harcba vető pónik seregéhez, nem ez az a világ, amit vártam, vártunk.

Két Pont