2011. október 6.

Új megjelenés 4.

Nos, újabb designváltás, ezúttal a menüt is átszerveztük, és leegyszerűsítettük egy kicsit. Az előző megjelenésért köszönet Violette-nek és Bendének, a mostaniért pedig Bendének és Fantosnak!










9 megjegyzés:

  1. Pár napja találtalak titeket, még nem is volt merszem kommentelni.

    Ebédszünetben épp a fejlécet néztem, mert volt benne valami, ami engem zavart. Habár szerintem a 'szivárvány' igazán jó ötlet volt, egy fajta letisztultságot sugárzott, csak tipográfialiag nem stimmelt.

    A munkámból adódóan egész nap ilyesmikkel "szórakozom", és épp ezért rögtön észreveszem az apróbb hibákat, de szerintem ezek egy blog szempontjából teljesen megbocsájthatóak. Szerintem a blogokhoz képest nagyon jó a fejléc, dinamikus; talán kisebb javításokra szorul, habár nem vagyok benne biztos, hogy ezek egy avatatlan szemnek is feltűnnének - mint a 'sarkokban' a 'foltok', illetve a HUNBRONY középre igazítása, ezen kívül személy szerint korrigálnék még a szélességén is, mert most kicsit kisebb, mint lennie kéne. Meg talán helyenként nem is elég kontrasztos.

    Szerintem a "képek" és "videók" gombon is növelném a kontrasztot a háttér és a szöveg közt, mert, főleg a kéken, elveszik a szöveg. Mindezeket leszámítva ötletes és dicséretes, hogy ennyire lelkesek vagytok.

    [Internetországot ismerve leszögezném, hogy a kommentemben nincs semmi bántó célzatú, még mielőtt bárki annak venné, csupán pár tanács, amire érdemes lenne figyelni.]

    VálaszTörlés
  2. :D A mindenit, ír egy teljesen jogos és értelmes építő kritikát, és még mentegetőzik. Üdv a ménesben! Köszönöm az észrevételeket, valóban, ez csak amolyan átmeneti megoldásnak szántam (holnapig) amíg a design készítői át tudják értékelni a munkájukat. Ettől függetlenül, akármihez van mondanivalód, ne habozz hozzászólni.

    VálaszTörlés
  3. Részemről - ismét csak - azt tudom mondani, hogy minden elismerésem az alkotóknak az új bannerért; én is csak a két gombba tudnék belekötni. És ami a legfontosabb: utópia, de szép is lenne, ha mindenki ilyen kritikákat írna, mint te.:) Köszi, és welcome.:)

    VálaszTörlés
  4. Ritkán látni ilyen értelmes hozzászólásokat :) Egyébként nekem semmi bajom nincs a mostani állapottal, mondjuk a laptoposokat figyelembe véve talán tényleg nem árt az a szín kontraszt változtatás :P

    VálaszTörlés
  5. Hogyhogy? Eddig az volt a legnagyobb probléma, hogy kéknek nézték a zöldet. Van más gond is vele laptopokon?

    VálaszTörlés
  6. Az említett két gomb. Normál dőlésszögben nem elolvasható.:) Ha a fejem elmozdítom / a laptopot hátradöntöm, akkor olvasható csak a Videók és a Képek - de ez legyen a legnagyobb gond.:D

    VálaszTörlés
  7. Ó, az nem csak nektek okoz problémát, egyértelmű, hogy cserélve lesz.

    VálaszTörlés
  8. Még annyit tennék hozzá a gombokhoz, hogy szerintem egységesebb lenne a kinézetük, ha az összes feliratot elnyújtanátok rajtuk. Ezt úgy értem, hogy vagy magasságban legyenek egyformák [az aljától a tetejéig], vagy hosszúságban töltse ki a szöveg őket, vagy hagyjatok egyforma helyet a szöveg alatt és felett. Szóval legyen bennük ilyen téren valamilyen hasonlóság, mert szerintem nem jó, ha az egyik ilyen, a másik meg olyan. Persze, az is lehet, hogy valakinek meg pont ez tetszik.

    VálaszTörlés
  9. Most megfogtok szidni hogy jövök itt panaszkodni. Nem teljesen éles a fejéc, kicsit mintha homályosabb lenne, a Képek menü meg a monitorom fénye miatt kivakítja a szemem ha megpróbálom elolvasni.. Mondjuk az utóbbi erősen az én hibám, vagyis a monitoré.. xD

    VálaszTörlés