2011. szeptember 24.

I. Hunbrony Találkozó jelentés (1.)

Hubbera, Enormous Macintosh, Falling Star
EZ. BAROMIRA. OTT. VOLT.

A találkozó alatt rögzített videókat és képeket ide kérem posztolni.
Beleértve a rajzolt illusztrációkat, fanartokat, OC-ket akármiket.

Belevágok a közepébe, mert még mindig túlságosan pörgök, hogy átgondoljam. Tehát.
Harmincketten jelentkeztek. Ebből legalább hatan nem jöttek el, viszont jött helyettük más, így végül a legmagasabb létszámunk harmincöt volt. Tíz óra tizenötkor indultunk el a Népligetből, és fél tizenkettőre érkeztünk a Gödörbe.

 Kicsit nehezen indultak be a dolgok, mert szörnyű szervezési hiba folytán (aminek minden bizonnyal Ortály az oka) mindenki ragadott egy széket, amiből miután többszöri próbálkozással sem sikerült kört csinálni, pár pillanatig csak néztünk egymásra.

Rövid tanakodás után felrúgtuk a székeket, kezünkbe vettünk egy-egy csokis muffint (maga Vörös Anon sütötte igazi pónikból) és nekiálltunk shufflézni.
Hamar kisebb csoportok szerveződtek a Hivatalos Forrás Laptop, valamint a rajzolók köré. Jómagam is kaptam egy új pónikaraktert Ginger Beertől, ami annyira awesome lett, hogy rögtön futottam vele egy kört.

Tartottunk egy nagy közös Winter Wrap Up kóruséneklést (fel is vettük, természetesen, majd későbbi posztban jön) valamint ami még fontosabb; megszavaztuk végre a Hunbrony pólót. A cupcakes csak három szavazatot kapott - márpedig nem hiszem, hogy az emberek ennyire félnek a bankalapácstól :P szóval úgy tűnik igazam volt; a blogos szavazást megmásították.

Személy szerint a nap legragyogóbb jelenetének járó díjat annak a pillanatnak adnám, mikor a második epizódot lapotopon nézők egy emberként ordítottak fel - a laptop ugyanis a végkifejlet előtt lemerült. Akárhogy is, nagyon vadállat találkozó volt, sokkal jobb, mint amire számítottam. Imádtam a tíz-tizenöt percenként felbomló, majd újraszerveződő klikkeket; körbeálltunk a füvön, és beszélgettünk egy-egy részről, a fordításról, fanficekről, fanartokról, ami éppen eszünkbe jutott. Csoporttól csoportig sasszéztam, röhögtem mint egy hiéna, és vigyorogtam mindenkire.

Igen, azt hiszem kijelenthetjük, hogy az első Hunbrony találkozó baromi jól sikerült és minél előbb meg kell ismételnünk.

DISCORDIN'!


Megemlíteném továbbá, hogy egy Cervantes nevű bro (nem bro?) küldött nekünk egy ilyet. Alkalmasint blogos Való Világ paródiájához tart beszavazást, és éppen póniszereplők vannak a soron, úgyhogy tessék szavazni.

Végül, de nem a találkozóval kapcsolatban, egy fontos alapszabályt szeretnék kiemelni.
Nincs kivétel.

13 megjegyzés:

  1. Ibuval együtt nem 35-en voltunk? Ő mintha már a számlálás után érkezett volna... vagy tévedésben leledzék mindezidáig? :D

    Mindegy, ISTENCSÁSZÁR VOLT. És persze az egyetlen kép, amin központi szerepem van, épp olyannak állít be, mintha a meet "történetmenetén" kontemplálnék. :'D

    VálaszTörlés
  2. Óh, igazad lehet :D de ők meg hárman érkeztek, nem?

    VálaszTörlés
  3. Hát valami halálosan jóvolt! Mikor felmentünk és megláttam azt a K*rvanagy csoportot, akik mind Brony-k voltak, "I just wanted to keep smiling forever" !!!!

    VálaszTörlés
  4. Hát nekem amilyen pánikosan kezdődőtt amint megláttam azt a huszonakárhány embert induláskor én lehidaltam a többit meg tudja úgyis az egész Budapest XD

    VálaszTörlés
  5. Nos, örülök, hogy a találkozótok ilyen jól sikerült. Sok ilyet még nektek :)

    Én pedig nem tudom annak számítok-e, mivel ismerem és kedvelem a sorozatot és a hat főhősét, de nem tudom, hogy egy ember mettől számít bronynak.

    VálaszTörlés
  6. Az urban dictionary szerint mindenki bronynak számít, aki a sorozatot nézi. Eredetileg csak a tizenöt éven felüli fiúkra vonatkozott, de végtére minden néző az lett :)

    VálaszTörlés
  7. Meg persze akkor is brony vagy ha annak érzed és vagy vallod magadat. Ún az a feeling ahogy átvonultunk na az király volt, én azért próbáltam figyelni az emberek reakciójit de nem túl sokat láttam, nembaj,majd ha többünknek lesz brónis ruhája akkor jobban meglepjük a budapestieket. ;) Már alig várom a következő meetinget.

    VálaszTörlés
  8. Hivatalos Forrás Laptop, köszi!

    Amúgy gondolom mostanra már majd' mindenki látta az új részt, úgyhogy csak annyit üzenek:
    Everyday I'm (still) Discordin'!

    Egyébként nagyon jól éreztem magam, még úgy is hogy többet beszéltem egy nap alatt mint az elmúlt egy évben összesen, amitől rendesen kiszáradt a szám, na mindegy.

    Esti sörözés haverokkal->hazaérve teszkó->véletlen játékpult->ott egy Almásderes meg egy Hajnal->KELL!!! Eladó csak kicsit nézett rám furán, hogy hajnali egykor 4 zsömlével meg két pónival odállok elé.

    VálaszTörlés
  9. Isteni volt! Köszönöm ezt az élményt mindenkinek! Olyan volt ez, mint egy álom, amelyből az ember sosem akar felébredni :D

    VálaszTörlés
  10. Awww, az a 15 perc az elején + a végén 20 perc az utolsó 5 emberrel, felejthetetlen volt.:) A következőn megingathatatlanul végig a tietek vagyok.:D

    VálaszTörlés
  11. Új generációs nem-fésülhetős Figurák? Mert akkor sürgősen invázióznom kell a Teszkót! :D
    Azt hiszem, hogy 33 perccel kevesebb ideje vagyok brony.. mivel hogy a 15. szülinapom előtti késő este váltamfanná.. #.# (Most ennyire pontosan hogy sikerült összehozni? XD)
    Mostmár teljesen ki merem jelenteni! THE BEST DAY EVER!!!!!
    Hattalmas volt, egyszerűen imádtam.. Mikor odaértem, csak néztem hogy úristen.. Ezek azok akikre én gondolok? Mindenesetre fölhívtam Mac-et 2 méterre tőlük.. és ők voltak.. XD
    Már rosszul érzem magam, hogy haza kellett jönni.. >.<
    A sok beszédről meg ne is beszéljünk.. Éneklés.. Üvöltés.. Azt képzeljétek el, hogy a buszon totál hang nélkül a kicsi ócska telefonommal néha-néha 3G-n néztem az EP2-t 10MB adatforgalommal és 30% akksival... Szegény dolog kitett magáért.. xD
    Juteszembe Mac... Mikor is lesz a következő? :O

    VálaszTörlés
  12. Igazi nagy élmény volt ez a találkozó. Nem gondoltam volna, hogy ennyi lelkes fanja van a MLP:FiM-nek. És mindenkinek nagyon jó volt a humorérzéke :D
    Az a közös éneklés kurva jó volt :D
    A következőt már várom

    Amúgy Enormous Macintosh: légyszi adodlj a facebook csoportba. Az e-mail címem: amcsi@mailbox.hu

    VálaszTörlés
  13. Jó hallani hogy jó volt a találkozó! :) a legközelebbit majd próbálom nem kihagyni.

    VálaszTörlés