2019. szeptember 11.

Brony Piknik 2019 Összefoglaló


Itt is volnék az idei Piknik összefoglalójával!

Üdv Méndenki!

Az idei Pikniket elkönyvelhetjük egy tökéletes nyárzárónak, hisz Augusztus 31-ét szavaztátok meg dátumnak. Utólag nagyon örülök, hogy szavaztunk hisz jóval többen voltatok mint tavaly, amit szerintem mindannyian sikerként könyvelhetünk el. Remélem ez a létszám jővő évig csak gyarapodni fog. Akár külföldi kollégákkal is.
Na de vágjunk bele a posztba!



Előző napi előkészület: Szokásomhoz híven, sikerült pár dolgot az utolsó pilanatra hagyni, de szerencsére ez semminek nem ment a rovására. A Deaddropokkat hiba nélkül sikerült kinyomtattatni, remélem mindenkinek jutott belőle a piknik végén ;)


Ugyanakkor a közösbe valő bevásárlás sem maradhatott el. A kód idén Chips + Chips + Almdudler volt. Amiről egyébként egészen eddig azt hittem, hogy szénsavas almalé...

Másnap pici késéssel, de megérkeztem a helyszínre. Mire kiértem már akkor szép nagy volt a közös kajakupac, gyorsan én is beleadtam a magam részét és kezdődhetett a buli!


Viszont az hamar szemet szúrt, hogy nincs elég pokróc, ami kis szűkölködéshez vezetett. Ahogy viszont szállingóztak az emberek úgy lett egyre több is, így idővel ez megoldódott.


Kezdetben nem voltunk nagyon sokan, a maximális létszámot, (40-43 fő) a Piknik 2/3-a fele értük el.


A játékokat illetően, köszönöm mindenkinek, aki hozott társast vagy bármi hasonlót! Illetve külön köszönet a Switcheseknek amiért elhozták konzolukat! Nagyon jó ötlet volt srácok :D


Marcsellonak külön hatalmas nagy köszönet a PonyHugger játékáért, aminek fejlesztésével rengeteg időt töltött. A játék lényege, hogy adott területen belül elrejtett QR kódokat kellett megkeresni, majd beolvasni telefonnal. Minden kód más-más pónit hozott be. Ha beolvastál egy kódot, akkor "megöleltél" egy pónit! Szerintem nagyon jópofa volt, remélem jövőre is sikerül beiktatni még egy kör póni ölelgetést. Meg egyiptomi pónijárást :D



Plüssökből idén is akadt bőven, remélem jövőre is 
legalább lesz ennyi :D








Spike meg eldőlt, pont
mint az Antológia 7-ben...










És akkor térjünk is rá a versenyekre!
Idén is a megszokott 2 fő versenyszámot tartottuk meg, fanficíró és rajzversenyen indulhattak tehát a résztvevők.
Illetve ezen két szám mellett volt még egy csapatverseny is, amin a jelentkezőknek csapatokban kellett egy adott területen belül pónikákkal ellátott Deaddrop-okat keresni. Egyszóval, kincskeresés. 4 csapat vett rész a versenyen. Közülük a Wonderbolts csapat elsöprő győzelemmel hozta vissza a legtöbb pónikát. Itt is gratulálok a győzelemhez! És köszönöm méndenkinek a részvételt!

Soron következő verseny pedig a rajzverseny lenne ahol idén is remek munkák kerültek a zsűri kezébe. 


Itt is lennének a kész művek, alkotóikkal egyetemben:


6. Helyezést ért el Donát, a Rainbow Dash cutiemark rajzával


5. Helyezést ért el Simon, a What The Hay stílusú rajzával

4. Helyezést ért el Dj Twilight Star, Applejack rajzával 


A 3. Helyezést FxE nyerte el, Pinkie Pie rajzával. Gratulálunk a bronzéremhez :)


Az ezüstérmet Kaktusz zsebelte be magának ezzel a Kirin-Nirik ábrázolásával. Gratulálunk a 2. Helyhez :)

És a verseny abszolut győztese nem más volt, mint Nefi aki elképesztő rajztudásával vetette papírra Marble Pie-t. Gratulálunk a győzelemhez!



És végül de nem utolsó sorban, versenyen kívül még készült egy Tempest rajz, a Nefi és Samu páros jóvoltából. 


Köszönjük mindenkinek, hogy rajzolt és részt vett a versenyen! Királyak vagytok! /)*(\


A fanfic versenyen 2 versenyzőnk volt, mindkettőjük munkája kiváló lett, a zsűrinek nem volt könnyű dolga. Végül FxE, Dreaming Is Magic Fic-je lett a győztes.

A történetet itt tudjátok elolvasni.

A második helyezetünk Flunky verse volt, amit méndenkinek nagyon ajánlok elolvasni.


Köszi mindkettőtöknek a részvételt, remélem jövőre is alkottok valami maradandót.

Aki szeretné meglesni az összes képet és videót, az EZT a linket megnyitva megnézhet mindent ;)

Sajnos az idei piknik is véget ért de remélem, hogy mindenki maradandó emlékekkel ért haza szombat este. Szerintem ez egy nagyon jó nyár/évadzáró meet volt. Jövőre lesz 10 éves a sorozat, így még az eddigieknél is nagyobb bulit fogunk csapni. Már alig várom, remélem ti is. 

A képekért külön köszönet Fluxus Művek-nek és Alfának.
A rajzok bescanneléséért köszönet Nite-nak.
És külön hatalmas köszönet IncHay-nek amiért segített a versenyek lebonyolításában.

De a legnagyobb köszönet nektek szól, amiért eljöttetek az idei Miniló Meetre!
Jövőre tali ;)


Addigis,
Patapacsi!
/)*(\