2017. december 10.

Szavazás zárás - Melyik korábbi antagonistát látnád szívesen a jófiúk között?


Az előző hetekben egy igencsak érdekes kérdés került terítékre. Azt hiszem, valamilyen szinten várható is volt az eredmény. Kiderült hát melyik az a rosszfiú, akinek a legnagyobb esélye van csatlakozni a szivárványos-brigádba.



Lighning Dust elsöprő győzelmet aratott. Hozzá illő, azt kell mondjam. Olyan póni, aki mindig a totális győzelemre, és a másik lealázására hajt. Itt sem volt ez másképp. Mivel elég sok lehetőség közül lehetett választani így természetesen voltak olyanok, akik szinte semmit sem kaptak a szavazatokból. Hogy mi lehetett a versenyőrült pegazus sikerének titka? Azt hiszem egyszerűen csak ő volt a legésszerűbb változás. Ő volt a legreálisabb döntés, az első póni, aki eszébe jutott mindenkinek, amikor egy megtérített rosszfiúra gondoltak. Könnyedén el tudom képzelni, hogy a sorozatban is fel fog még bukkanni...

/)*(\

No de csapó sokadik! Íme a következő talány, ezúttal egy kis közvéleménykutatás: Ki a kedvenc pónisztárod? Eddig ugyan nem sok pónisztárt ismerhettünk meg sőt, mindhárom kanca csupán egy, vagy maximum egy-két epizódban tűnt csak fel, vagy lett egyáltalán megemlítve. Songbird Serenade pedig egyes egyedül a filmben bukkant fel eddig. A listában csak a tényleges énekes-táncos sztárok szerepelnek, az olyan hírességek, mint Photo Finnish, Daring Do, vagy akár Spitfire most kimaradnak. Lásuk, melyiküknek sikerült ilyen rövid idő alatt belefészkelni magát a szívetekbe?