2013. március 20.

Rövid hírek


Pónihírek néhány szóban.

A negyedik évad premierje


Az Entertainment Weekly cikke szerint kedvenc sorozatunk negyedik évadát idén télen kezdi sugározni a Hub, tehát az már biztos, hogy rekord hosszúságú várakozásra kényszerülünk.


Hivatalos képregények


A következő két hónapban két új hivatalos képregényt jelentet meg az IDW. Az első a hatosfogat kalandjainak folytatása a változányok földjén, melyben továbbra is Chrysalis ármánykodása teszi próbára barátságukat. A füzet még márciusban megjelenik. A másik a micro-series második száma, ami ezúttal Szivárványvágtát állítja reflektorfénybe. Ez utóbbi áprilisban kerülhet a kezeink közé.


Pónik a Burger Kingben


Már az európai Burger King kínálatában is szerepelnek a menük mellé osztott, meglepően igényesen kidolgozott műanyag pónifigurák. A figurák közt egyelőre csak Cukorfalat (Pinkie Pie) Hajnalcsillám (Twilight Sparkle) és Rebegőcske (Fluttershy) érhető el.


Equestria Girls


Bizonyára már sokan hallottatok róla, de itt hírként még nem szerepelt, hogy a Hasbro új sorozat bevezetését tervezi, mely a tervek szerint egy Én pici pónim spin-off. Az új sorozatban humanizált (emberi alakba átrajzolt) szereplők történetét követhetjük nyomon. A New York Times cikke szerint sorozat a brand 30. évfordulója alkalmából készül és idén ősszel kerül képernyőre. Ezek mellett a Derpyboorun megjelent egy kép, mely azt engedi sejtetni, hogy Tüsi (Spike)  kutyaként jut szerephez az új történetben. A sorozat független lesz az eredetitől.


Folytatja a munkát a Mane6


Miután a Hasbro nyomására a csapatnak fel kellett adnia a Fighting is Magic című verekedős játékát, illetve Lauren Faust felajánlotta segítségét az új karakterek megtervezéséhez, a munka töretlenül folytatódik. Bár a koncepció marad, tehát egy 2D verekedős játék készül, a csapat teljesen újragondolja a koncepciót és új motorra építi a játékot. Részletek a készítők honlapján.

9 megjegyzés:

  1. T..T...Té...Télen?!?! Te jóságos Celesztia mennyit fognak addig spoilerezni... és mi meg mennyit várni?! Pont a legrosszabkor tervezik ezt a nagy szünetet... mellesleg ezekszerint még nincs előre legyártva a 4. évad máskülönben már ősszel is elkezdődhetne. Vagy mi másért húzzák?

    VálaszTörlés
  2. Eqwestria girls WTF ezt már ne

    VálaszTörlés
  3. hát ha az eqg jön ősszel, akkor vágod, miért jön a mlp télen...
    (egyéb pesszimista megjegyzéseimet a belső pónim nem engedte legépelni)

    VálaszTörlés
  4. Jajj ugye nem? Én sírok... E miatt a híg trágyalé miatt szenvedünk?

    VálaszTörlés
  5. Marha messze van az a tél.. T_T

    VálaszTörlés
  6. Engem azért érdekel az EQG is, bár ahogy elnézem őket, formára majdnem a monster high-os csajokra hajaznak, amit mondjuk szintén bírok, de kicsit furcsa. Na majd meglátjuk.

    VálaszTörlés
  7. Eqwestria girls WTF this shit?!

    VálaszTörlés
  8. Király hentai pornó clopping and singing

    VálaszTörlés
  9. Eqwestria girls-ről annyit hogy már most borzalom ez az egész! xD
    Nem tudom mit vártak hogy kinek fog ez tetszeni

    VálaszTörlés